Ezt kell tenni a 400 ezer forintos ösztöndíjért
Nyilvánosak az átbevezett ösztöndíj részletei. Havi 40 ezer forint járhat.
Nyilvánosak az átbevezett ösztöndíj részletei. Havi 40 ezer forint járhat.
A Tanítanék mozgalom is támogatja az LMP alkotmánybírósági beadványát, amellyel az ellenzéki párt megpróbálja megsemmisíttetni a köznevelési törvény közelmúltban elfogadott, a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel (BTM) küzdő gyermekeket érintő módosítását.
A Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) honlapján hétfőn közzétették azt az emlékeztetőt, ami az oktatási törvények elfogadását megelőző egyeztetésen készült - közölte Altorjai Anita, a KEH sajtóigazgatója az MTI-vel.
Budapesti szülők éberségén múlt, hogy nem vitte Ausztriába a gyerekeiket egy olyan sofőr, akinek nem volt érvényes jogsija.
Az oldal kezelője az egész ügyet egy kis személyeskedő alázással tetézte.
Ha véget ért az iskola, megvannak a vizsgák és az érettségi, akkor irány a strand. Diákpénztárcával is lubickolhatsz a habokban, hiszen a szabadstrandok is megnyitottak. Megmutatjuk idén hol tudsz ingyenesen strandolni a Balaton partján.
A Magyarországon tanuló külföldi diákok sokkal kevesebbet stresszelnek a pályaválasztáson, mint magyar társaik - ez derül ki a Budapesti Metropolitan Egyetem legfrissebb kutatásából.
Az első félév még "ingyen jár" az alapképzésben, a másodiktól azonban már figyelni kell arra államilag finanszírozott szakokon, hogy mennyi idő alatt végzitek azt el. De milyen esetekben kell visszafizetni az állami ösztöndíjat, és pontosan mennyit? Hogyan kérhető mentesség az akár milliós összeg megfizetési alól?
Lénárd Sándorral, az ELTE Neveléstudományi Intézet igazgatójával a 24.hu készített interjút.
Áder János államfő szerint az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kara és a Magyar Logopédusok Szakmai Szövetsége (MLSZSZ) is támogatja a köznevelési törvény lex Taigetoszként elhíresült módosítását. Pedig az MLSZSZ és az ELTE gyógypedagógiai karán működő Logopédiai Szakcsoport szombaton közös állásfoglalást tett közzé, amelyből kiderült: bár korábban egyeztettek a kormánnyal, javaslataikat figyelmen kívül hagyták - írja a Népszava.
Nemcsak Áder János köztársasági elnöknek, de Aáry-Tamás Lajosnak, az oktatási jogok biztosának is odacsapott Facebook-jegyzetében a Tanítanék Mozgalom, amely ötven országgyűlési képviselő támogatását kéri ahhoz, hogy a köznevelési törvény lex Taigetoszként elhíresült módosítását az Alkotmánybíróság vizsgálhassa.
"Azok az oktatási szakértők, akik Taigetoszról beszéltek, valószínűleg nem ismerik pontosan, mi történt annak idején azon a bizonyos spártai hegyen. Már csak ezért is illene bocsánatot kérniük a BTM-es gyerekek szüleitől" - mondta Palkovics László oktatási államtitkár a Magyar Időknek.
Hogyan működik a felsőoktatási felvételin a pontduplázás? Kérelmezni kell, hogy a számotokra kedvezőbb módszer alapján számítsák ki a pontszámotokat?
Betiltott könyvekből épült műalkotás az 1955 óta ötévente Kasselben megrendezett, rangos Documenta kortárs művészeti találkozó keretében; a Könyvek Panthenónja című monumentális művészeti installáció, melyet a világ sok tájáról érkezett, betiltott könyvek borítanak, a cenzúra ellen tiltakozik.
Nincs jobb egy hétfő reggeli játéknál. Neked hány kérdésre sikerül válaszolni? Pár perc, és megtudhatod, mennyire vagy képben.
Egy irodalmi műveltségi teszt, ami elgondolkoztathat téged is. Mennyire vagy képben? Teszteld pár percben!
Láttad az összes részt és még a regényeket is elolvastad? Itt egy teszt, amit ki kell próbálnod, ha a Harry Potter nagy rajongója vagy.
A nyári szünetben is igényelhetik a rászoruló gyermekek szülei az ingyenes étkeztetést - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkársága vasárnap az MTI-vel.
De miért néz ilyen szigorúan?
Elég szép fizetést lehet zsebre tenni egy áruházláncban dolgozva főiskolai hallgatóként.