Újabb botrány robbant: egy Facebook-poszt miatt bukta a tanári állást

Vári Anikó 2016 decemberében jelentkezett egy pedagógusi állására, és ugyanazon a napon közzétett egy posztot az egyik közösségi oldalon, a hír mellé pedig kritikus megjegyzéseket tett a magyar oktatáspolitikára. Néhány napra rá az intézmény igazgatója kérdőre vonta a már ott dolgozó nő férjét a bejegyzés miatt, majd elutasították a nő pályázatát.

  • Eduline
Pixabay

A hvg.hu azt írja, Vári Anikónak meggyőződése, hogy a posztja miatt utasították el, az iskola igazgatója ugyanis először az ő felvételét javasolta egy levélváltásban, de pár nappal később már nyíltan megmondta a férjének, hogy nincsen szüksége kormánykritikus emberekre.

Egy beszélgetésben az igazgató utalt is rá, hogy az intézményt fenntartó minisztériumból érkezett olyan instrukció, hogy ne alkalmazzanak kritikus véleményt megfogalmazó embereket. Érdekesség, hogy az álláspályázaton indult másik jelentkezőnek nem volt tanári végzettsége, ami pedig a pályázatban feltételként volt feltüntetve, végül mégis őt választották.

Az elutasított nő az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz fordult a Társaság a Szabadságjogokért segítségével, azt szeretnék, hogy a hatóság állapítsa meg az iskola jogsértését, a nőt ugyanis politikai véleménye alapján diszkriminálták. Az eljárás során tanúkkal és más bizonyítékokkal sikerült valószínűsíteniük, hogy ténylegesen diszkrimináció történt, ez alapján az EBH elmarasztalta az iskolát és az eljárási költség megfizetésén túl kötelezte az intézményt 300 000 forint bírság megfizetésére is. Az iskola ezt a döntést az illetékes bíróság előtt megtámadta.

Kiverték a biztosítékot a botrányos igazgatóválasztások, változást akar az NPK

Jó lenne, ha az iskolaigazgatói pályázaton elutasított jelöltek nem egy egyszerű „nemet" kapnának, hanem egy rövid indoklást is, ezt a Nemzeti Pedagóguskar (NPK) kezdeményezte is a döntéshozóknál - mondta az elmúlt időszak vitatott intézményvezetői kinevezései kapcsán Horváth Péter, az NPK elnöke a Magyar Nemzetnek.

Hozzászólások

Térdepeltetés, megszégyenítés, félelem – Rubovszky Rita volt diákjai szerint bántalmazó légkör uralkodott az iskolában, az egykori igazgató visszautasítja a vádakat

A Népszavának nyilatkozó volt diákok és szülők szerint Rubovszky Rita igazgatása alatt korlátozott volt a vécéhasználat a Patrona Hungariae iskolában, az ebédnél pedig „az utolsó falatig” meg kellett enni mindent. Többen megalázó, félelemkeltő légkörről és lelki bántalmazásról beszéltek. Az egykori igazgató a lapnak azt mondta, hogy szerinte átkeretezik a valóságot, a vádakat pedig rágalomnak tartja.

Féltik az MCC-t a diákok: kezdeményezést indítottak a megőrzéséért, szerintük „az alapítvány ügye nem pártpolitikai kérdés”

Orbán Balázs, az MCC kuratóriumi elnöke a közösségi oldalán osztotta meg azt a diákkezdeményezést, amely a Mathias Corvinus Collegium megőrzését sürgeti. A felhívást már több mint 600-an írták alá. A kezdeményezők szerint „az alapítvány ügye nem pártpolitikai kérdés, hanem a jövő nemzedékeinek esélye”.

Bejelentette Lannert Judit a szakképzésért és felnőttkori tanulásért felelős államtitkárt

Lannert Judit Naderi Zsuzsannát kérte fel az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium a Szakképzésért és Felnőttkori Tanulásért Felelős Államtitkárság vezetésére. Az új államtitkár közel harminc éve dolgozik a szakmai oktatás és képzés területén, és a minisztérium szerint jelentős tapasztalattal rendelkezik az oktatás, a gazdaság és az intézményvezetés terén is.