Friss hírek

Ebben a svájci luxusiskolában tanulnak a világ leggazdagabb gyerekei

A svájci bentlakásos iskolák legendásak, mindig is ezekben a méregdrága intézményekben taníttatták gyermekeiket a leggazdagabb európai családok, de érkeztek (és a mai napig érkeznek) tehetős diákok Észak-Amerikából, közel-keleti, ázsiai és afrikai országokból is. A legdrágább svájci luxusiskola az idén 137. tanévét megkezdő Le Rosey.

Kirúgták az ELTE TÓK dékánját, súlyos az ügy

A dékán visszaél a hatalmával – erről tett bejelentést az egyetemen az ELTE Tanító- és Óvóképző Kar Dékáni Hivatalának egyik munkatársa, vagyis Mikonya György beosztottja. A hvg.hu azt írja, az intézmény lefolytatta az adott esetben az etikai vizsgálatot, információik szerint Mikonya szexuálisan zaklatta, ágynak lökte, tapogatta és nyalogatta beosztottjait, miközben hatalmával élve folyamatosan sakkban tartotta őket.

Több tízezer forintos kiadást jelent a jogosítvány megszerzése

A legtöbb budapesti autósiskolában 150 ezer forintért hirdetik az "akciós" tanfolyamokat, vagyis legalább ennyit kell fizetniük azoknak, akik B kategóriás jogosítványt szereznének. Ha elsőre nem sikerül valamelyik vizsga, ezért pótórákat kell venni, vagy "normál" árú tanfolyamra iratkoztok be, akár 200 ezer forintot is elvihet a jogsiszerzés.

„Jókait és a Bánk bánt levenném a kötelezők listájáról"

"Jókait és a Bánk bánt levenném a kötelezők listájáról, Az ember tragédiájának is csökken a népszerűsége, izgalma, olvashatósága. A Csongor és Tünde is teljesen élvezhetetlenné vált a középiskolások zöme számára" - mondta az Eduline-nak adott interjújában Fenyő D. György, az ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskola tanára, a Magyartanárok Egyesületének alelnöke, aki szerint most a lassúságot, a figyelmes, az elmélyülő olvasást kell megtanítani.

"Már meg is nyertem a választást" - megszólalt a veterán HÖK-elnök

Már meg is nyertem a választást – így reagált Török Márk, a Szegedi Tudományegyetem hallgatói önkormányzatának elnöke a Magyar Nemzet kérdésére, hogy a 2017/2018-as tanévben ismét indul-e a pozícióért. Török hallgatói önkormányzati karrierjét 2004-ben kezdte, nemrégiben pedig kilencedszerre választották EHÖK-elnökké.

"A magyar közoktatás Trabantjától elvárni egy Forma1-es győzelmet - ez a kötelező nyelvvizsga"

„Ha a felsőoktatási felvételi eljárásról szóló kormányrendelet előírásain nem változtatnak, akkor a követelmények között szerepelni fog, hogy 2020-tól senkit sem lehet felvenni a felsőoktatásba, aki nem rendelkezik középfokú (B2 szintű) komplex nyelvvizsgával. A várható megszorítás azonban kirekeszti a továbbtanulásból azokat, akik általános és középiskolai tanulmányaik során nem tudtak megfelelő szintű nyelvtudásra szert tenni – akár iskolai lehetőségeik, akár családi hátterük miatt” – írja a Civil Közoktatási Platform (CKP) állásfoglalásában, amelyet elküldtek Balog Zoltán emberierőforrás-miniszternek. Hozzáteszik: a magyar közoktatás Trabantjától elvárni egy Forma1-es győzelmet - ez a felvételihez kötelezővé tett nyelvvizsga