Ennyien felvételiznek a Debreceni Egyetemre, megvan a legnépszerűbb szakok listája is

Két százalékkal emelkedett az első helyes jelentkezések száma a Debreceni Egyetemen (DE), 8804 felvételiző jelölte meg az intézmény valamelyik szakját a jelentkezési lap első helyén – ezzel a DE az ország második legnépszerűbb felsőoktatási intézmény.

  • Eduline
Stiller Ákos

Jelentősen növekedett a felvételizők aránya a Gazdaságtudományi, az Informatikai, valamint a Műszaki Karon, ahol a növekedés meghaladta a 10 százalékot. Ennek megfelelően alakultak a legnépszerűbb képzési területek is. A hagyományosan közkedvelt orvos- és egészségtudományi mellett a gazdaságtudományi, a műszaki képzéseket, a pedagógusképzés szakjait jelölték meg a legnagyobb számban – olvasható a Debreceni Egyetem közleményében.

A legtöbben idén az általános orvos, a gyógypedagógia, az ápolás betegellátás, a gazdálkodási és menedzsment, a programtervező informatikus és a pszichológia szakra jelentkeztek, de sokan jelölték meg az óvodapedagógus, a gépészmérnök, a gazdaságinformatikus, a mezőgazdasági mérnök, illetve a pénzügy és számvitel képzést is.

Egy év alatt több mint 10 százalékkal emelkedett a jelentkezők száma az osztatlan tanárképzésre is, amely idén az olasz szakkal bővült.

Megvannak az idei felvételi jelentkezési adatai: több mint 107 ezren tanulnának tovább

Az idén több mint 107 ezer diák jelentkezett felsőoktatási intézményekbe, ez a szám nagyából megfelel a korábbi évek adatainak - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) felsőoktatásért felelős helyettes államtitkára hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón. Horváth Zita közölte, a jelentkezők közül a legtöbben, mintegy 73 ezren alapképzésre adtak be kérelmet, mesterképzésre több mint 18 ezren jelentkeztek, osztatlan képzésre mintegy 11 600-an, felsőoktatási szakképzésre pedig 4800-an felvételiztek.

Itt a lista: ezek a legnépszerűbb alapszakok és egyetemek a 2018-as felvételin

Nyilvánosságra hozták a 2018-as felvételi jelentkezési adatait, kiderült, melyek a legnépszerűbb alapszakok és egyetemek. A legnépszerűbb alapszakok listája Horváth Zita felsőoktatási helyettes államtitkár kiemelte: a legnépszerűbb képzési területek alapképzésben és osztatlan képzésben az elsőhelyes jelentkezések alapján a gazdaságtudományok, a műszaki képzések, a pedagógusképzés, az informatikai, valamint az orvos- és egészségtudományi képzések.

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.