Ezekre a szakokra nem kötelező az emelt szintű érettségi: ez az utolsó ilyen év
Ez az utolsó olyan felvételi időszak, amelyben még vannak olyan szakok, ahová nem felvételi követelmény az emelt szintű érettségi. Melyek ezek? Mutatjuk.
Ez az utolsó olyan felvételi időszak, amelyben még vannak olyan szakok, ahová nem felvételi követelmény az emelt szintű érettségi. Melyek ezek? Mutatjuk.
Rohamosan terjed az influenza az iskolákban és az óvodákban – a fertőzés leginkább a gyerekeket érinti, de van, ahol a tanárokat is elérte a betegség.
Hány pontot érnek az érettségi eredmények a 2019-es felsőoktatási felvételin? Milyen tantárgyak eredményeit kell figyelembe venni? Itt vannak a legfontosabb szabályok.
Már 29 millió forint gyűlt össze a múlt héten kiégett Ráday utcai kollégium lakóinak megsegítésére.
Több mint 400 iskola bezárásáról döntöttek szerdán a hatóságok Bangkokban, mert a thaiföldi főváros levegője hetek óta súlyosan szennyezett.
Még mindig sok kérdés van a Budapesti Corvinus Egyetem (BCE) diákjaiban és az oktatókban is az intézmény átalakulása kapcsán. Azonban a mostani álláspont szerint egy valami szinte biztosra vehető: a tandíjemelés elkerülhetetlen lesz.
Idén jelentkeztek egyetemre, de már most megnéznétek, hogy milyen és mekkora költségekkel kell számolnotok egy-egy egyetemvárosban? Mutatjuk a legfontosabb részleteket.
Idén felvételiztek és szívesen megjelölnétek pedagógusképzéseket is, de sok kérdésetek van? Meddig tart az osztatlan tanári képzés, minden szakon van pályaalkalmassági vizsga? Most minden kérdésre válaszolunk az osztatlan tanári képzésekkel kapcsolatban.
Kémiaérettségi vagy csak gyakorlás? Emlékeztek még a vegyületek képleteire? Teszteljétek tudásotokat ezzel a kvízzel.
Emlékeztek a versek mögött megbújó arcokra? Vajon mindenkit sikerül felismernetek? Teszteljétek magatokat.
Emlékeztek még az első találkozásotokra az e-felvételivel? Örök élmény marad. Esetleg számoltátok, hányszor írtátok le a neveteket a jelentkezés során? Meg sem lehet számolni, igaz? A következő helyzeteket minden felvételiző jól ismeri.
Február 8-án dönt a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) országos választmánya arról, sztrájkba kezdenek-e. Szűcs Tamás, a PDSZ elnöke keddi sajtótájékoztatóján arról is beszélt: a kormány megsértette a sztrájktörvényt.
Lássuk, hisztek-e a szemeteknek ha megnézitek ezt a képet. Vajon mennyi idő alatt sikerül megoldanotok a következő rejtvényt? Teszteljétek magatokat.
Egyre nagyobb előnynek számít, ha valaki otthon van a programnyelvek, a kódolás világában. Ez az előny pedig akár a középiskolásoké is lehet, ugyanis már nekik szóló online tanfolyamok is léteznek. Kurzusajánlónk következik.
Mi történik, ha valaki diplomásként felvételizik és hogyan számolják a régi, 2005 előtt megszerzett érettségik eredményeit? Iránytű azoknak, akik évekkel ezelőtt érettségiztek, most pedig egyetemre, főiskolára felvételiznének.
Az írásbeli felvételi vizsga már megvolt, de mikor derül ki, melyik középiskolába jutottak be a diákok?
Tanácstalanok vagytok, nem értitek a szabályokat vagy nem találjátok a válaszokat? Hol és hogyan kaphattok választ a felvételivel kapcsolatos kérdéseitekre? Itt az összes elérhetőség.
Pontosan milyenek a 2019-es felvételi pontszámítási szabályai a mesterszakokon? Minden kérdésre válaszolunk.
A szexualitás Isten ajándéka, nem szörnyeteg, az iskolákban szükség van a szexuális nevelésre - mondta Ferenc pápa a Panamából Olaszországba tartó repülőúton hétfőn az őt kísérő újságírók kérdéseire válaszolva.
Az UNICEF 2018 augusztusi jelentése szerint a magyar gyerekek 51 százaléka élt már át iskolai erőszakot: bántalmazták vagy verekedett.