Nincs még kormánydöntés az idei nyelvvizsga-amnesztiáról
Erről ma Gulyás Gergely Miniszerelnökséget vezető miniszter beszélt a kormányinfón.
Erről ma Gulyás Gergely Miniszerelnökséget vezető miniszter beszélt a kormányinfón.
Úgy tűnik, a hatálybalépés után volt idő átolvasni, most ötvennél is több paragrafusát kell módosítani a 2020. januárjától fokozatosan bevezetett új szakképzési törvénynek.
Az egyesület szerint más okok állnak a nyelvvizsga nélkül egyetemet végzők magas száma mögött, a tavaszi vizsgaszezonban pedig nem szereznek kevesebben bizonyítványt, mint korábban.
Franciából tegnap középszinten 532-en, emelt szinten 481-en érettségiztek. Nekik hoztuk el a hivatalos javítókulcsokat a közép- és az emelt szintű feladatsorhoz is.
Több tucat diák vizsgázott le május elején a néhány hónapja létrehozott műhelyiskolákban, ahol nincs tanterv és tankönyv, csak szakmai képzés. A kísérleti programmal a korai iskolaelhagyók számát csökkentenék, a lemorzsolódási adatok ugyanis még mindig siralmasak. Minden kilencedik-tizedik 18-24 éves szakma és érettségi nélkül próbál boldogulni a munkaerőpiacon. Általában nem sok sikerrel.
Mennyire vagytok képben a földrajzzal?
Úgy tűnik, a papíralapú határidőnaplók, de lassan a naptáralkalmazások ideje is lejárhat, sőt az egyetem tanulmányi rendszerét sem kell majd rendszeresen frissítgetni, ha a RoboRobo nevű fejlesztőcég csevegőbotja beválik, amit a Szegedi Tudományegyetem hallgatói próbálhatnak ki először.
Hogyan és miből számolják a tanulmányi pontokat a felsőoktatási felvételin? És ezekkel maximum hány pontot szerezhettek? Fontos kérdésekre válaszolunk.
Tegnap vizuális kultúrából középszinten 1 013-an, emelt szinten csupán 47-en érettségiztek - elhoztuk a hivatalos javítókulcsokat és a feladatokat is.
Egy hónapja kezdődött az idei felvételi hiánypótlási időszak, de kik kapnak felszólítást az e-felvételiben és pontosan miről? Hová érkezik a hivatalos végzés, és hogyan lehet megnézni? Minden kérdésre válaszolunk.
A francia nyelvből és a filozófiából érettségizők mellett közel 183 ezer általános iskolás diák számára is nagy nap a mai, ugyanis szerdán tartják az idegen nyelvi méréseket. Ez minden diákot érint, aki első idegen nyelvként angolt vagy németet tanul és 6. vagy 8. osztályos.
A felsőoktatási intézmények többségében hétfőn elkezdődtek a tavaszi szemesztert lezáró vizsgák, bár vannak olyan egyetemek is, ahol már a múlt héten elindult a félévzárás. Annak ellenére, hogy május 10-től személyesen is meg lehet szervezni a számokéréseket, a legtöbb helyen úgy döntöttek, erre az egy-két hétre már nem hívják be a hallgatókat.
Már megnézhetitek, hogy helyesen válaszoltatok-e a tegnapi fizikaérettségi emelt szintű kérdéseire - itt a hivatalos megoldókulcs.
Megint eltelt 24 óra, nyilvánosságra hozta a tegnapi fizikaérettségi feladatait és a megoldásokat az Oktatási Hivatal.
Ti kérdeztétek, mi válaszolunk. Honnan lehet tudni, hogy milyen szakmáért, szakképesítésért jár pluszpont a felvételin?
Idén is adjanak nyelvvizsga-amnesztiát a végzős egyetemistáknak és főiskolásoknak – ezt javasolja az innovációs minisztériumnak a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK). A szervezet becslése szerint akár 25 ezer diploma is bennragadhat a nyelvvizsga hiánya miatt, a hallgatók egy része ugyanis nem tudta megszerezni a bőrkötétes bizonyítványt – márciusban a nyelviskolák és a nyelvvizsgaközpontok is bezártak, sokáig csak online órákat és vizsgákat tarthattak.
Most kiderül, mennyire figyeltetek a történelemórákon az apróbb részletekre.
Budapesten a legjobbak, míg Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a legrosszabbak a számok, amelyek évről évre tovább fognak romlani, hiszen a nyugdíjba vonuló tanárok utánpótlása távolról sincs megoldva.
A középszintnek megfelelő feladatsort kaptak a vizsgázók fizikából – mondta az Eduline által megkérdezett egyetemi docens, aki szerint több számításos példára is szükség lenne ahhoz, hogy az egyetemen elvárt szinten tudják elkezdeni felsőfokú tanulmányaikat az elsőévesek. A fizika érettségi nap szakmai támogatását köszönjük a BME Villamosmérnöki és Informatikai Karának.
Mutatjuk a mai középszintű fizikaérettségi feladatsorát. A fizika érettségi nap szakmai támogatását köszönjük a BME Villamosmérnöki és Informatikai Karának.