Mehettek államigazgatási karra, de papírt nem kaptok belőle

Kemény hangú állásfoglalást adott ki a Magyar Tudományos Akadémia gazdaság- és jogtudományok osztálya, amiért egy törvényjavaslat szerint kizárólag a közszolgálati egyetem indíthatná az államtudományi képzést. Azóta már benyújtottak egy módosító indítványt, ugyanakkor az csak azt tenné lehetővé, hogy máshol is induljon ilyen képzés, oklevelet azonban nem adhatnának, csak a közszolgálati egyetemen.

  • Eduline
pixabay.com

Szokatlanul kemény hangú állásfoglalást adott ki a Magyar Tudományos Akadémia gazdaság- és jogtudományok osztálya azzal a törvényjavaslattal kapcsolatban, amely a fogalmilag meghatározatlan államtudományi képzést monopolizálná a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen (NKE) – írta a Népszabadság.

Mint ahogy arról az Eduline is beszámolt, a törvénnyel kapcsolatban az Állam- és Jogtudományi Karok Dékáni Kollégiuma állásfoglalást tett közzé, amely szerint az NKE kizárólagossága elfogadhatatlan, s tönkretenné a jogászképzést, ezért a törvényjavaslat visszavonását kérik.

Az MTA illetékes osztálya tegnapi ülése után kiadott állásfoglalása szerint az akadémia szolidáris a tudományegyetemek állam- és jogtudományi karaival, és osztja azok aggodalmait. Az MTA illetékes osztálya nem tartja elégségesnek azt a módosító indítványt, amelyet az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára nyújtott be a törvényjavaslathoz.

A módosító azt biztosítaná ugyan, hogy az államtudományok és közigazgatási tudományok területén képzési joga ne kizárólag az NKE-nek legyen, hanem – mint hagyományosan – az egyetemek állam- és jogtudományi karainak is, de arra már nem adna lehetőséget, hogy ezek az egyetemek oklevél-kiadási joggal is rendelkezzenek. Erre csak az NKE-nek lenne módja.

A Népszabadság megkérdezte Palkovics László felsőoktatásért felelős államtitkárt is, aki azt mondta, nem érti, miért a nagy felháborodás, hiszen a kizárólagos szó kikerült a javaslatból.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.