Vége az "értelmetlen" egyetemi-főiskolai szakoknak

Kénytelenek lesznek lemondani képzéseik egy részéről az egyetemek és főiskolák, ha a kormány rábólint az új felsőoktatási stratégiára. Azokat a szakokat ugyanis nem támogatná ösztöndíjas helyekkel az állam, amelyek nem passzolnak az adott intézmény profiljába. A képzési szinteket is intézménytípusokhoz rendelnék: a doktori képzések indítása a nemzeti tudományegyetemek és az egyetemek, míg a felsőoktatási szakképzéseké a közösségi főiskolák privilégiuma lenne.

  • Czervan Andrea
MTI Fotó: Marjai János

Meg kell határozni, hogy a képzési profil alapján melyik intézményben milyen szakok indításának van értelme - olvasható az új felsőoktatási stratégiában, amelyet pénteken fogadott el a Felsőoktatási Kerekasztal, így hamarosan a kormány elé kerülhet. A stratégiáról szóló összes cikkünket itt találjátok.

Egy agrárintézményben például nincs szükség bölcsészképzésre, ha a legközelebbi egyetemen működik bölcsészkar is - áll a dokumentumban, amely szerint "nem egy adott képzési program vagy szak az, ami általában értelmetlen, netán értéktelen diplomát ad, hanem az adott képzésre valójában alkalmatlan intézmény, illetőleg kar által folytatott program". Ezeken a szakokon nem lennének állami ösztöndíjas helyek, és meghatározzák a képzések "szakmai minimumfeltételeit" is.

A képzési szinteket is "újraosztanák"

Lesznek olyan programok, amelyeket csak bizonyos intézménytípusok indíthatnának, a stratégia ugyanis négy kategóriába osztja a felsőoktatási intézményeket. A nemzeti tudományegyetemek közé tartoznának a sok kart működtető intézmények, a szűkebb profilú, de saját tudományterületükön kimagasló eredményt elérő intézmények az egyetem kategóriába kerülnének.

A főiskolák regionális vagy országos hatókörű, gyakorlatiorientált képzéseket, a közösségi főiskolák pedig helyi igényeket kielégítő alapszakokat (például óvodapedagógus vagy tanító), illetve felsőoktatási szakképzéseket indítanának.

A karokat az oktatott szakok alapján "science" (tudományos), illetve "profession" (gyakorlatorientált) kategóriákba osztanák be. Elképzelhető, hogy már 2014-ben háromszázra emelik a minimumponthatárt az alap- és osztatlan szakokon, az alacsonyabb pontszámmal rendelkezők így csak a kétéves, diplomát nem adó képzések közül válogathatnak majd. Erről itt olvashattok.

Kérdés, hogy ha kialakul az új intézményi struktúra, mi lesz az olyan régebbi, több éve sikeres képzésekkel, amelyek nem illenek az új koncepcióba. Az egri Eszterházy Károly Főiskolán például működnek doktori iskolák, a nagy egyetemek közül pedig több (például a Budapesti Corvinus Egyetem és a Pécsi Tudományegyetem) indít felsőoktatási szakképzéseket is.

Klinghammer István felsőoktatási államtitkár augusztusban igyekezett megnyugtatni a rektorokat: szerinte nem lenne teljesen zárt a rendszer, "ha tényleg meg tudja ütni a kellő szintet", a közösségi főiskola is indíthatna alapképzést, és a főiskolákon is folyhatna egy-egy szakon mesterképzés.

Hozzászólások

A 27 nyelvvizsgát szerzett Gaál Ottó szerint „azért nem tanulnak meg tíz év alatt beszélni a gyerekek az iskolában, mert nem jutnak szóhoz”

Bár a diákok az érettségiig akár 1200-1800 nyelvórán is részt vesznek, sokan mégsem jutnak el biztos nyelvtudásig vagy egy középfokú nyelvvizsgáig. Gaál Ottó szerint ennek egyik oka, hogy a tanulók alig szólalnak meg az órákon. A kreatív nyelvtanulás módszerének kidolgozója úgy véli, egy jól begyakorolt, ezer szóból álló aktív szókinccsel le lehet nyűgözni a nyelvvizsgabizottságot, miközben a középiskolai nyelvkönyvek felét egyszerűen ki lehetne hagyni.

A gyerek nem vezethet autót – Hogyan válik a szabadság valódi felelősséggé az iskolában?

A magyar közélet egyik visszatérő problémája, hogy a vitákban hajlamosak vagyunk a másik oldalt nem egyszerűen ellenfélnek, hanem ellenségnek tekinteni. Ez a gondolkodásmód lassan átitatja az oktatásról, a közéletről és a közintézményekről szóló beszélgetéseket is. Pedig a demokrácia lényege éppen az, hogy az egyet nem értés nem zárja ki az együttműködést. A magyar társadalom polgárosodása történelmi léptékben még mindig folyamatban van. A szabadság, az autonómia és a felelősség viszonya sokszor nem stabil kulturális tapasztalat, hanem tanulási folyamat. Ez az oktatásban különösen jól látszik.