Új igazgatói pályázatot írnak ki a csömöri iskolában: egy szülő csuklószorításról és megalázó büntetésekről beszélt Bátovszky János kapcsán

Már a tanév második félévétől új vezetője lehet a Csömöri Mátyás Király Általános Iskolának. A Blikknek megszólalt egy szülő is, aki azt állítja, Bátovszky János igazgató korábban durván megszorította a lánya csuklóját. Egy másik gyerekkel pedig állítása szerint százszor íratta le büntetésből, hogy „nem szaladunk”.

Ősszel újra kiírják a Csömöri Mátyás Király Általános Iskola igazgatói pályázatát – írja a Csömör.hu. A döntést azután hozták meg, hogy Fábri István polgármester és Lesták Mária alpolgármester személyesen egyeztetett Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter kabinetjének vezető munkatársaival.

Az iskola vezetése körül hónapok óta komoly konfliktus van. Bátovszky János újabb igazgatói pályázatát júniusban a tantestület többsége nem támogatta, ennek ellenére végül újabb egy évre megbízást kapott az intézmény vezetésére.

Az ügyben most a Blikknek egy érintett szülő is megszólalt, és konkrét esetekről beszélt Bátovszky János korábbi bánásmódjával kapcsolatban. Soltész-Nagy Mercedes, akinek gyerekei ma már egyetemisták, azt mondta a lapnak, hogy kisebbik lánya a mai napig élénken emlékszik egy általános iskolában történt esetre.

Elmondása szerint a lánya futott a folyosón, amikor Bátovszky úgy állította meg, hogy „durván megszorította” a csuklóját. A szülő szerint a gyerek nagyon rosszul érezte magát a történtek miatt.

Soltész-Nagy egy másik esetről is beszélt. Állítása szerint egy kitűnő tanuló ugyancsak azért került konfliktusba az igazgatóval, mert futott a folyosón. A szülő elmondása szerint Bátovszky ebben az esetben százszor íratta le a gyerekkel büntetésből, hogy „nem szaladunk”.

A nő ennél súlyosabb történeteket is felidézett, ezekről azonban maga is hangsúlyozta, hogy csak hallomásból, más szülőktől értesült. Elmondása szerint a szülők között terjedt egy olyan történet, amely szerint egy diák félelmében bepisilt az igazgatói irodában. Egy másik állítás szerint egy korábban térdműtéten átesett gyereknek büntetésből száz guggolást kellett végeznie, ami után ismét meg kellett operálni.

Fábri István szerint a gyerekek félnek az igazgatótól

A Blikknek Fábri István, Csömör polgármestere is beszélt Bátovszky vezetési módszereiről. A polgármester autoriter személyiségnek nevezte az igazgatót, aki szerinte „rendkívül rossz szellemiségben, poroszos stílusban” vezeti az iskolát. Fábri szerint Bátovszky nehezen működik együtt a beosztottjaival és az önkormányzattal, az ellenvéleményeket pedig nem fogadja el.

„A gyerekek sokszor kerültek megalázó helyzetbe emiatt. Rettegnek tőle. Tisztelet nincs a részükről, csak félelem” – mondta a Blikknek.

A polgármester szerint az elmúlt években pedagógusok is távoztak az intézményből Bátovszky miatt, és voltak szülők, akik inkább másik iskolába vitték a gyereküket. Ahogy arról korábban az Eduline-nak is beszélt, az igazgató újabb megbízása után egy alsó tagozatos pedagógus jelezte neki, hogy nem marad az intézményben, három korábban távozott tanár pedig azt mondta, hogy a kialakult helyzet miatt nem tér vissza, vagy egyelőre kivár. Fábri tudomása szerint olyan jelenlegi pedagógusok is vannak, akik új munkahelyet kezdtek keresni.

Akár már a második félévtől új igazgatója lehet az iskolának

A Csömör.hu információi alapján minisztérium képviselői az önkormányzat szerint tájékoztatást adtak az elmúlt hetek döntéshozataláról, a település vezetői pedig fenntartották azt az álláspontjukat, hogy a jelenlegi helyzet „fenntarthatatlan és romboló az iskolai közösségre nézve”.

Az egyeztetésen végül az a döntés született, hogy a minisztérium ősszel újra kiírja az igazgatói pályázatot. Az önkormányzat szerint így a 2026/2027-es tanév második félévétől már új vezetője lehet a Csömöri Mátyás Király Általános Iskolának.

Fábri azt is jelezte, hogy az önkormányzat ragaszkodik ahhoz, hogy az új pályázat elbírálásakor a szülőknek és az önkormányzatnak is legyen véleményezési joga.

Júniusban a tantestület többsége leszavazta Bátovszky pályázatát

Ahogy arról korábban beszámoltunk, Bátovszky János ötéves igazgatói megbízása idén nyáron járt le. Az újabb vezetői pályázaton egyedüli jelöltként indult, a tantestület azonban június 5-én titkos szavazáson nem támogatta: 24-en szavaztak mellette, 27-en ellene, öten pedig tartózkodtak.

Július elején a Dunakeszi Tankerületi Központ arról tájékoztatta az önkormányzatot, hogy Bátovszky nem kap újabb ötéves vezetői megbízást. Az intézmény irányítását átmenetileg Varró Diána igazgatóhelyettes kezdte átvenni, ősszel pedig új pályázatot írtak volna ki. Az új igazgató az akkori tervek szerint 2027 januárjában kezdhette volna meg a munkát. Augusztusban azonban kiderült, hogy Bátovszky mégis újabb egy évre megbízást kap az iskola vezetésére.

Az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium korábban azt közölte lapunkkal, hogy nem történt miniszteri irányváltás. A tárca szerint egyetlen miniszteri döntés született Bátovszky egyéves megbízásáról, a zavart pedig a Dunakeszi Tankerületi Központ „hibás kettős kommunikációja” okozta. A minisztérium az egyéves hosszabbítást azzal indokolta, hogy így biztosítható az iskola biztonságos és zavartalan tanévkezdése.

Fábri István ezt később vitatta. A polgármester szerint Varró Diána több mint egy hónapon keresztül az iskola átmeneti vezetőjeként intézte az ügyeket, és az őszre tervezett új pályázat hírére potenciális jelöltek is érdeklődtek az önkormányzatnál és az iskolánál.

A szeptember 2-i döntéssel tehát lényegében visszatérnek a júliusban már bejelentett tervhez: ősszel új pályázatot írnak ki az iskola vezetésére, miközben Bátovszky János jelenleg egy évre szóló vezetői megbízással rendelkezik.

Bátovszky Jánost már kerestük az ügyben, de cikkünk megjelenéséig nem kaptunk választ.

Csömör polgármestere szerint tanárok távozásához vezethet a leszavazott igazgató kinevezése, a minisztérium magyarázatát pedig vitatja

Egy hónapon keresztül az igazgatóhelyettes intézte a Csömöri Mátyás Király Általános Iskola ügyeit, miután a tantestület nem támogatta a korábbi igazgató pályázatát. A minisztérium végül mégis Bátovszky Jánost bízta meg újabb egy évre az iskola vezetésével. A döntés ellen Fábri István polgármester is felszólalt, és levélben kérte annak visszavonását. Most az Eduline-nak azt is elmondta, hogy az igazgató kinevezésének körülményei szerinte ellentmondanak a minisztérium korábbi magyarázatának.

Hozzászólások

PSZ: „Bármilyen egyedi, szupertehetséges pedagógus bekerül egy rosszul működő intézménybe, halálra van ítélve”

A Pedagógusok Szakszervezete szerint nem elég az egyes pedagógusok teljesítményét vizsgálni, az is meghatározó, milyen intézményben és milyen feltételek között dolgoznak. Miközben az új tanév előtt több pozitív változás is történt, ezek jellemzően nem igényeltek plusz költségvetési forrást. Továbbra is komoly kérdések vannak a tankerületi és a szakképzési rendszer körül, a NOKS-dolgozók országos akcióba kezdtek a béremelésükért, a gyógypedagógiai intézmények egy részében pedig a PSZ szerint „katasztrofális állapotok” vannak.

Új igazgatói pályázatot írnak ki a csömöri iskolában: egy szülő csuklószorításról és megalázó büntetésekről beszélt Bátovszky János kapcsán

Már a tanév második félévétől új vezetője lehet a Csömöri Mátyás Király Általános Iskolának. A Blikknek megszólalt egy szülő is, aki azt állítja, Bátovszky János igazgató korábban durván megszorította a lánya csuklóját. Egy másik gyerekkel pedig állítása szerint százszor íratta le büntetésből, hogy „nem szaladunk”.

Totyik Tamás: Olyan iskolabezárási és óvoda-összevonási hullám jöhet, ami alapjaiban rengetheti meg a közoktatást

Tavaly 80 iskolában egyáltalán nem indult első osztály, és körülbelül 200 olyan általános iskola volt, ahová nyolcnál kevesebb elsős iratkozott be – mondta Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke a Magyar Közlöny Podcastban. Szerinte a csökkenő gyereklétszám miatt komoly átalakulás előtt áll a magyar közoktatás.

@eduline.hu

Mi történik, ha egy iskolaigazgató-jelöltet a tantestület fele támogat, a másik fele viszont nem? Sinka Editet, a Klebelsberg Központ elnökét kérdeztük. #eduline #iskolaigazgatók #sinkaedit #iskola #tanár

♬ eredeti hang - eduline.hu

Nem várnak csodára a NOKS-dolgozók: aláírásgyűjtésbe kezdtek

Újabb akciót indít a Pedagógusok Szakszervezetének Országos NOKS Tagozata a nevelést-oktatást közvetlenül segítő és a technikai dolgozók béremeléséért. A kormány már jelezte, hogy jön a bérrendezés, annak mértékéről és időpontjáról azonban egyelőre nem közöltek részleteket.