Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A szakképzett munkaerő világszerte fontos szempont a befektetési döntésekben, ezért Magyarország versenyképességéhez szükséges a vállalatoknál folytatott gyakorlati képzés a felsőoktatási tanulmányok során - mondta Rudnay János, a Duális Képzési Tanács (DKT).

A Duális Képzési Tanács elnöke elmondta, a tanács jelenleg a duális képzésbe való bekapcsolódáshoz szükséges, egységes feltételrendszer kialakításán dolgozik. Fontos, hogy a résztvevő oktatási intézmények és a vállalatok egyformán megfeleljenek az alapelveknek. Az új feltételeket tartalmazó rendszert jövőre vezetik be, az idén még egyszerűbb akkreditáció érvényes - tette hozzá. A szakmunkások ötöde kap állást
Bár a szeptemberben induló duális képzésre már lezárult a jelentkezés, mivel a céges felvételi nem központosított, csak a beiratkozás után tudják megmondani hova hány diák jelentkezett - jelezte.
A DKT vezetője közölte: a duális képzés egy 3 és fél éves zárt rendszer, amibe csak a felsőoktatási tanulmányok megkezdésével egy időben lehet bekerülni. Rudnay János arra is felhívta a figyelmet, hogy nincs átjárás a képzés alatt a cégek között, a diákok határozott idejű szerződést írnak alá a vállalatokkal. Hozzátette: volt példa arra, hogy valaki egy év után újrakezdte az egyetemet, hogy bekerülhessen a duális képzésbe.
A Duális Képzési Tanácsba két tagot az oktatásért felelős miniszter, két tagot a foglalkoztatáspolitikáért felelős miniszter, egy tagot az agrárpolitikáért felelős miniszter, egy tagot az állami vagyon felügyeletéért felelős miniszter, három tagot a Magyar Rektori Konferencia, két tagot a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, egy tagot a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, egy tagot a Magyar Mérnöki Kamara delegál.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).