AFP / Julian Stratenschulte
Nézzük leegyszerűsítve, hogy mi is történt: A World Economic Forum éves versenyképességi jelentése szerint Magyarország az EU 28 tagállama közül, jelentősen visszacsúszva a 25. a versenyképességi rangsorban.
A hasonló mérések alapján is mérlegelnek vállalatok, hogy létrehoznak-e telephelyeket egy-egy országban, mert tudják, hogy az ott befejtetett pénz a lehető legjobban térül meg. A WEF-rangsor 12 pilléréből az kettő az adott ország oktatásának versenyképességi indexét mutatja.
Az Index ábráját kölcsönözve az alábbi kép rajzolódik ki az oktatási pillérekről (5. és 6. oszlop):
Vagyis a független nemzetközi szervezet szerint az EU-ban a magyar felsőoktatás és szakképzés a legkevésbé versenyképes (4,36-os érték). Mivel az egészségügy és az alapoktatás együttesét mérik (5,62), így utóbbiról nem kapunk tökéletes képet a számokból, de árulkodó, hogy kizárólag Romániát előzzük meg ezen a téren. Figyelembe véve, hogy az oktatás területe évtizedekre meghatározza a többi mutató alakulását is, így kétséges, hogy a közeljövőben érdemben általánosan sokat javulhat az ország versenyképessége.
Ha egybevetjük, hogy a 2016-os OECD oktatási jelentés is az elmúlt évtized legrosszabb számait mutatta sok területen, még árnyaltabb képet kapunk arról, hogy mit nyújt Magyarország a feltörekvő fiatal nemzedék számára.
Az egy tanulóra eső források tekintetében is a hátsó mezőnyben kullogunk a 2013-as adatok szerint, de az oktatás GDP-arányos finanszírozása volt igazán katasztrofális. Noha szeretjük magunkat - némileg joggal - a világ országainak gazdasági teljesítményében a felső harmadhoz tartozónak képzelni magunkat, bizonyos területeken okunk lehet a kételkedni, ilyen az idei OECD-jelentés is, mely az élvonalba tartozó országok oktatási mutatóiról vázol fel részletes képet - zömében 2013 és 2014-es adatok alapján.
