Lenyűgöző képek: ilyenekkel foglalkoznak a világ egyik legjobb egyetemének mérnökhallgatói

A University of Cambridge mérnöki fotópályázatára elképesztő alkotások érkeztek. Videón mutatják meg a legjobbakat, és azt is megpróbálják elmagyarázni, hogy mi látható a képeken.

  • Eduline

 

cam.ac.uk

A University of Cambridge mérnöki tanszéke minden évben fotópályázatot ír ki. Ha elsőre azt gondoltátok, hogy hidakat és házakat fotóztak a pályázók, akkor először nézzétek meg a videót, ami alatt a díjazottak beszélnek a munkájukról.

Az első helyekre nanoméretű dolgokkal lehetett bekerülni, így például az első helyet szerző pályamunka egy golyó ütötte lyukat ábrázol kristályfolyadékban.

Ha érdekelnek a nagyfebontású fotók, és magyarázatokat is olvasnál, akkor itt megteheted.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.