Alapszakos nyílt nap a Corvinus gazdálkodástudományi karán
Január 14-én tart nyílt napot a Budapesti Corvinus Egyetem Gazdálkodástudományi Kara végzős középiskolásoknak.
Január 14-én tart nyílt napot a Budapesti Corvinus Egyetem Gazdálkodástudományi Kara végzős középiskolásoknak.
Eduline
2010-ben is bejutott a tíz legnépszerűbb képzés közé a jogász szak - több mint ezernyolcszázan szerettek volna bekerülni valamelyik hazai felsőoktatási intézmény jogi karára. Az igazgatási és jogi terület iránt érdeklődő diákok idén is kilenc egyetem és egy főiskola közül választhatnak: a Felvi rangsorában az élen az Eötvös Loránd Tudományegyetem áll.
Eduline
A felsőoktatási reform során szükséges, hogy a gazdasági élet szereplői megfelelő prognózisokat adjanak a munkaerő-piaci igényekről - mondta Hoffmann Rózsa, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium oktatásért felelős államtitkára kedden Budapesten, azon a vitafórumon, amelyen a készülő felsőoktatási törvényt vitatták meg a gazdasági szereplőkkel.
Eduline
Nem ért egyet a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája a felsőoktatási törvény koncepciójának legújabb változatával, és felszólítja az oktatási államtitkárságot, hogy a szerinte jelen formájában lassan már vitára is alkalmatlan előterjesztést teljes körű átdolgozásra vonja vissza.
Eduline
Már idén lehet jelentkezni a Moholy-Nagy Művészet Egyetem új mesterszakjára: a designelmélet képzésre olyan BA-diplomás hallgatókat várnak, akik érdeklődnek a design- és vizuális művészetek elméleti háttere és vizsgálata iránt.
Eduline
Január 15-én, szombaton tartja nyílt napját az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara a Trefort-kerti campuson.
Eduline
Újra lesz Mindentudás Egyeteme a tévében: csaknem kétévnyi huzavona után immár folyik a műsorok gyártásának előkészítése, és a program még ebben a hónapban adásba kerülhet - írja a keddi Népszabadság.
Eduline
Lula da Silva volt brazil elnök karrierje egy vasmunkástanfolyamon kezdődött, Harry Truman soha nem fejezte be a kansasi egyetem jogi karát, a britek egykori miniszterelnöke, John Major pedig tizenhat évesen hagyta ott a középiskolát. Politikusok, akik soha nem szereztek diplomát.
Eduline
Több mint tízen haltak meg hétfőn az újabb tunéziai zavargásokban; szemtanúk beszámolója szerint Kaszerine városában a rendőrség tüzet nyitott a tüntetőkre.
Eduline
Hiába hirdetett „kvázi nemzeti konzultációt” november elején az oktatási államtitkárság, az új felsőoktatási törvény tervezetének január 4-i – szerkesztőségünk birtokába jutott – változatában jóformán nyoma sincs az egyeztetéseknek. A hallgatók továbbra sem számíthatnak a képviseleti arány növelésére, a bukdácsoló egyetemisták négy vizsga után pedig végleg elbúcsúzhatnak a szakjuktól. A jogszabályról a tervezettnél korábban, április helyett január végén tárgyal a kormány.
Eduline
Az új felsőoktatási törvényről egyeztet a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) és több felsőoktatási szervezet pénteken Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettessel - tudta meg az MTI felsőoktatási forrásokból. A HÖOK visszavonatná a koncepciót.
Eduline
December eleje óta nem egyeztetett az új felsőoktatási törvény tervezetéről a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájával az oktatási államtitkárság, pedig a HÖOK új elnöke szerint lenne miről beszélniük. Nagy Dávid szerint a koncepció legújabb változatában szereplő hallgatói képviseleti rendszer „rosszabb, mint az eredeti”, de „nagyobb itt a baj, mint hogy csak képviseleti arányokról kelljen vitatkozni”. Interjú.
Eduline
275 millió forintos európai uniós támogatást nyert a győri Széchenyi István Egyetem diplomás pályakövető rendszerének kialakítására – írja a Nyugathír.
Eduline
2011 szeptemberében felújított épületbe költözhetnek a Pécsi Tudományegyetem Jakabhegyi és a Szántó Kollégium lakói – írja a Pécsi Napilap.
Eduline
2012-től csak költségtérítéses formában lehet tanulni a szlovákiai egyetemek és főiskolák levelező képzésein – írja a Felvidék Ma hírportál.
Eduline
Elbocsátottak három oktatót az egyik legjobb törökországi magánegyetemről, miután kiderült, hogy egyik hallgatójuk pornófilmet készített disszertációjához - adta hírül a BBC.
Eduline
A magán-, illetve alapítványi felsőoktatási intézmények fenntartói és rektorai arra kérik az oktatási államtitkárságot, hogy a tervezett új felsőoktatási törvény továbbra is az egyenlő bánásmód elve alapján kezelje az állami, az egyházi és a magán-, illetve alapítványi felsőoktatási intézményeket.
Eduline
Önmagának mondott ellent Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár: decemberben úgy nyilatkozott, hogy azok a hallgatók, akiket tanulmányi okok miatt bocsátanak el valamelyik egyetemről vagy főiskoláról, később felvételizhetnek korábbi szakjukra. Az új felsőoktatási törvény koncepciójának január 4-i változatában ezzel ellentétben már az szerepel: az elbocsátott hallgatók egyik hazai felsőoktatási intézmény azonos szakjára sem adhatják be a jelentkezésüket.
Eduline
A veszprémi Pannon Egyetem Műszaki Informatika Karának elsőévesei második helyezést értek el az Izraelben megrendezett nemzetközi matematikaversenyen.
Eduline
Várhatóan január végén tárgyalja a kormány a felsőoktatási törvény koncepcióját, és a jogszabály egyes elemei már 2011 őszén hatályba léphetnek - közölte az oktatási államtitkárság pénteken az MTI-vel. Az államtitkárság szándéka szerint a közoktatási törvény, valamint a pedagógus életpályamodell koncepciójáról is dönt az Országgyűlés a tavaszi ülésszakon.
Eduline