Egy biofizikus és két matematikus kapta idén a Karikó Katalin által alapított JATE-díjat

Idén egy doktorandusz, egy járványügyi modellezéssel foglalkozó matematikus és a Magyar Tudományos Akadémia korábbi elnöke kapja a Karikó Katalin Nobel-díjának pénzjutalmából alapított JATE-díjat. A kitüntetetteket több mint 150 jelölés közül választották ki.

Iványi Tamás Gergő biofizikus doktorandusz, Röst Gergely matematikus, tanszékvezető egyetemi tanár és Lovász László matematikus, a József Attila Tudományegyetem (JATE) egykori oktatója kapja az idei JATE-díjakat – jelentette be hétfőn Karikó Katalin, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Nobel-díjas professzora. A kutató online kapcsolódott be a sajtótájékoztatóba, ahol elmondta, hogy az idei díjakra több mint 150 jelölés érkezett, köztük külföldi oktatókra és hallgatókra vonatkozó ajánlások is.

A hallgatói kategória idei kitüntetettje Iványi Tamás Gergő, az SZTE biofizikus doktorandusza, aki a HUN-REN Szegedi Biológiai Kutatóközpont Biofizikai Intézetében végez kutatásokat. Munkája során fénnyel irányítható mikroszkopikus eszközöket fejleszt, doktori kutatásában pedig optikai csipesz segítségével vizsgálja az egyedi sejtek felszínét. Tudományos eredményei rangos nemzetközi folyóiratokban, köztük az Advanced Materials és a Nature Communications hasábjain is megjelentek. Kutatómunkája mellett tudományos ismeretterjesztéssel is foglalkozik.

Az oktatói és kutatói kategóriában Röst Gergely matematikus, tanszékvezető egyetemi tanár kapja az elismerést. A matematikai modellezés nemzetközileg elismert szakértője az Európai Kutatási Tanács támogatásával hozott létre matematikai járványtani kutatócsoportot Szegeden. A koronavírus-járvány idején készített előrejelzéseivel országosan ismertté vált, az Egészségbiztonság Nemzeti Laboratórium szakmai vezetőjeként pedig a hazai járványvédekezést is segítette.

Az alumnus kategóriában Lovász László matematikust, a Magyar Tudományos Akadémia korábbi elnökét díjazzák. A nemzetközileg elismert tudós 1975 és 1982 között vezette a József Attila Tudományegyetem Geometria Tanszékét. A matematika és a számítástudomány több területén ért el meghatározó eredményeket. Munkásságát egyebek mellett Wolf-díjjal és Abel-díjjal is elismerték.

Karikó Katalin Nobel-díjának pénzjutalma biztosítja az elismerést

A JATE-díjat Karikó Katalin és a Szegedi Tudományegyetem hozta létre az egykori József Attila Tudományegyetem emlékének és szellemiségének megőrzésére, valamint a kiemelkedő tudományos teljesítmények elismerésére. Karikó Katalin 2023 októberében jelentette be, hogy egykori egyetemének adományozza fiziológiai és orvosi Nobel-díjának replikáját, valamint a kitüntetéssel járó, több mint 500 ezer dolláros pénzjutalmat.

A Nobel-díjas kutató a hétfői sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy a JATE-díjjal az egykori hallgatók alma materükhöz való kötődését is szeretnék erősíteni. Hozzátette, hogy a Nobel-díj pénzjutalma még hosszú éveken keresztül biztosíthatja a kitüntetés odaítélését.

A JATE-díjat 2025-ben adták át először. Akkor Czikkely Márton Simon orvos, doktorandusz, Tóth Ágota vegyészprofesszor és Ilia Mihály irodalomtörténész részesült az elismerésben. Az idei, második JATE-díj-átadó gálát november 14-én rendezik meg a Szegedi Tudományegyetemen.

5 ezer dollárt kaptak a Karikó Katalin alapította JATE-díj nyertesei

Karikó Katalin, az SZTE jogelődje, a József Attila Tudományegyetem egykori hallgatója még 2023 októberében ajánlotta fel az egyetemnek a fiziológiai és orvosi Nobel-díjával járó több mint 500 ezer dolláros pénzjutalmat, amiből létrehozták a JATE-díjat, amely a József Attila Tudományegyetem hagyományai előtt tiszteleg, és célja a szegedi tudományosság támogatása.

Hozzászólások

„A lelkesedés és a bizalmatlanság furcsa elegye van a fiatalokban” – ezt tapasztalja az oktatási tárca párbeszédért felelős vezetője

Van, aki húszoldalas, kidolgozott javaslattal érkezik, mások attól tartanak, hogy az egész csak „látványpékség” vagy „youthwashing”. Kaderják Anita, az oktatási minisztérium társadalmi párbeszédért és részvételért felelős főosztályvezetője szerint önmagában az, hogy a diákok elmondhatják a véleményüket, még csak a nulladik lépés. A bizalomhoz az kell, hogy lássák, mi változik a javaslataik hatására.

„Abszurd hungarikum, hogy egy diáknak ma sokszor nehezebb bekerülnie egy úgynevezett elitgimnáziumba, mint néhány évvel később egy színvonalas egyetemre”

A hatosztályos gimnázium rengeteg lehetőséget ad a tehetséges gyerekeknek, a felvételik körül kialakult harc és az igazságtalan rendszer viszont komoly gond – véli Molnár Péter, a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója. Szerinte az iskolája ugyan a jelenlegi helyzet egyik nyertese, de a rendszer így is sok tehetséges gyereket hagy cserben.