Bekapcsolva maradt a mikrofon, így bukott le a hallgatóval a záróvizsga tételeiről egyeztető volt alkotmánybíró

Egy online előadás szünetében maradt bekapcsolva a mikrofon, így hallhatta végig egy egész csoport, ahogy a Pázmányon tanító volt alkotmánybíró arról beszél az egyik hallgatóval, mely tételeket szeretné kihúzni a közelgő záróvizsgán. Az egyetem fegyelmi eljárást indított az ügyben.

Egy hallgatóval egyeztetett a büntetőjogi záróvizsga tételeiről Szívós Mária volt alkotmánybíró, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem oktatója – írja a Telex a birtokába jutott videófelvétel, valamint több pázmányos hallgató beszámolója alapján. A beszélgetés május 9-én, egy levelezős hallgatóknak tartott online előadás szünetében hangzott el. Szívós vélhetően nem vette észre, hogy nem némította le a mikrofonját, így az egész csoport hallhatta a beszélgetést.

Ezt odaadom neked, nézd át, és majd felhívlak. Szeretnék öt számot kapni, hogy majd melyiket tegyem felülre

– mondta a hallgatónak, majd ezután arra is figyelmeztette, hogy az egyeztetésről ne beszéljen másnak.

Ezt ne mondd másnak, Dórának se, mert akkor engem kirúgnak

– hangzott el a felvételen.

A Telex információi szerint az érintett hallgató három nappal később sikeresen teljesítette a záróvizsgát, miközben a vele együtt vizsgázók többsége megbukott.

Fegyelmi eljárást indított a Pázmány

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem vezetéséhez július 31-én, egy névtelen levél kíséretében jutott el a felvétel, az intézmény augusztus 5-én fegyelmi eljárást indított az ügyben.

Az egyetem a folyamatban lévő vizsgálatra hivatkozva a lapnak nem erősítette meg, de nem is cáfolta, hogy Szívós Mária szerepel a felvételen. Azt ugyanakkor közölték, hogy az érintett tanár az idei tanévtől már nem dolgozik, nem oktat és nem vizsgáztat az egyetemen. Szívós neve már nem szerepel a Büntető Anyagi, Eljárási és Végrehajtási Jogi Tanszék oktatói között.

A PPKE azt is közölte, hogy elítélnek minden, a vizsgázás és vizsgáztatás tisztaságát sértő visszaélést vagy annak kísérletét, az eset után pedig fontolóra veszik a szóbeli vizsgákon alkalmazott számonkérési rend felülvizsgálatát.

A Telex telefonon Szívós Máriát is elérte. A volt alkotmánybíró először „teljes félreértésnek” nevezte az ügyet, majd azt mondta, „fogalma sincs, ki mit vett fel”, ezután letette a telefont.

Szívós Mária 2011 és 2023 között volt alkotmánybíró, a Pázmányon 1996 óta tanított büntetőjogot. A lapnak nyilatkozó volt és jelenlegi hallgatók szerint kifejezetten szigorú vizsgáztatónak számított: a vizsgákon kikapcsoltatta a hallgatók mobiltelefonjait, a csalásoktól tartva pedig még a szemüvegüket is levetette velük.

Hozzászólások

„A lelkesedés és a bizalmatlanság furcsa elegye van a fiatalokban” – ezt tapasztalja az oktatási tárca párbeszédért felelős vezetője

Van, aki húszoldalas, kidolgozott javaslattal érkezik, mások attól tartanak, hogy az egész csak „látványpékség” vagy „youthwashing”. Kaderják Anita, az oktatási minisztérium társadalmi párbeszédért és részvételért felelős főosztályvezetője szerint önmagában az, hogy a diákok elmondhatják a véleményüket, még csak a nulladik lépés. A bizalomhoz az kell, hogy lássák, mi változik a javaslataik hatására.