„Együtt mondunk nemet Brüsszel eurokrata téveszméire” – hangzott el a Miskolci Egyetem jogi diplomaosztójának egyik beszédében

A miskolci diplomaosztón egy lengyel jogprofesszor beszédében brüsszelezett, miután átvehette az egyetemtől tiszteletbeli Doktori Oklevelét.

A Miskolci Egyetem diplomaosztóján tiszteletbeli Doktori Oklevelet kapott dr. Pawel Czubik, a krakkói Közgazdaságtudományi Egyetem jogi professzora és a Nemzetközi Közjogi és Európai Jogi Tanszék vezetője, aki beszéde szerint úgy gondolja, hogy Európa egyre jobban korlátozza a szólásszabadságot, de szerencsére Magyarország küzd ez ellen.

A Telex nemrég arról számolt be, hogy a lengyel jogprofesszor a magyarok és lengyelek közös múltját emlegette fel, a törökök ellenni harctól a kommunizmusig. Ezt követően pedig a jelenlegi európai helyzetre is kitért.

A magyarul tartott beszédében az alábbiak hangoztak el:

„Európa egyre inkább Marx utópisztikus tervét követi a szólásszabadság korlátozása és szolgai gondolkodás felé halad. Magyarország hosszú évek óta ellenáll ennek, és remélem, hogy Lengyelország is szövetségese lesz ebben, és együtt mondunk nemet Brüsszel eurokrata téveszméire.”

A diplomaosztóról készült felvételt meg lehet nézni a YouTube-on, a beszéd 1 óra 45 perc környékén kezdődik.

Nem ez az első érdekes beszéd, ami elhangzott az idei diplomaosztókon. Dr. Kincse Csongor frissen végzett orvostanhallgató a Szegedi Tudományegyetem egy „diszfunkcionális, az összedőlés szélén álló rendszernek” nevezte a magyar egészségügyet, ezzel bátran felhívva a figyelmet egy valós problémára az országban:

 

Hozzászólások

Gyerekek a politikai kampányokban: „Téves azt gondolni, hogy ha MI által szerkesztett gyerekről van szó, azzal nincs baj”

Elég egy fotó, amely egy olyan iskolai rendezvényen készül, ahol politikus is megjelenik, és máris akarata ellenére bevonódhat egy gyerek a kampányba. A Hintalovon gyerekjogi szakértője szerint az MI által generált gyerekek is ugyanazt a hatást váltják ki, mert ugyanúgy a gyerekek tárgyiasítását és használatát jelenítik meg. A legfontosabb kérdés, hogy van-e megegyezés arról, hogy gyerekeket nem használunk fel kampányidőszakban sem, hiszen ha ebben nincs egyetértés, azzal normalizáljuk, hogy nincsenek határok.