Erre az ösztöndíjra érdemes jelentkezni, ha egyetem mellett sportoltok

Január 15-ig lehet leadni a jelentkezést.

Tizenkettedik alkalommal hirdették meg a BOM a Magyar Sportért Alapítvány Berzeviczy Albert tanulmányi ösztöndíjprogramját azoknak a tehetséges sportolóknak.

Az ösztöndíjra azok a diákok pályázhatnak, akik az alábbi feltételeknek felelnek meg:

  • olimpiai, vagy paralimpiai sportágban versenyeznek,
  • olimpiai, vagy paralimpiai kerettag, illetve a pályázat évét követő legközelebbi olimpiai, illetve paralimpiai játékokon történő részvételre készülnek;
  • felsőfokú iskolarendszerű (tanulói vagy hallgatói jogviszony keretében folytatott) közoktatási intézmény által nyújtott oktatásban, illetve középfokú képzésben (OKJ-s) vesznek részt.

A pályázatokat, az előző évekhez hasonlóan, a BOM Alapítvány kuratóriumának tagjai bírálják el. A program különlegessége, hogy az ösztöndíj a tanulmányok teljes idejére szól, így nem szükséges évente újra pályázni.

Az alapítvány eddig 220 sportoló továbbtanulását finanszírozta, többek között a Párizsban aranyérmet szerző öttusázó Gulyás Michelle-t, Ekler Luca paralimpiai bajnokot, valamint Rasovszky Kristóf olimpiai ezüstérmes nyíltvízi úszóét is.

A pályázat pontos leírását ide kattintva tudjátok megtekinteni.

 

Hozzászólások

Daganatos betegséggel küzdő gyerekek rajzaiból nyílt kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban

Összesen 195, daganatos betegséggel küzdő vagy a gyógyulás útján járó gyerek alkotásait lehet megnézni a Magyar Nemzeti Múzeum új időszaki kiállításán. A rajzok között a kórházi élmények és a félelem is megjelennek, de elsősorban arról mesélnek, ami a gyerekeket a betegségen túl foglalkoztatja: családról, barátságról, szerelemről, sportról, zenéről és álmokról.

@eduline.hu

„A pedagógusok féltek meghívni, bármennyire is szükségesnek, jónak tartották a civil szervezetek jelenlétét” @amnesty_magyarorszag #eduline #iskola #magyar #civilszervezetek

♬ eredeti hang - eduline.hu

Még várják a jelöléseket a Karikó Katalin Nobel-díjából alapított JATE-díjra

Szeptember 8-ig várják a jelöléseket a Karikó Katalin Nobel-díjának pénzjutalmából alapított JATE-díjra. Három kategóriában – alumni, oktatói-kutatói és hallgatói – lehet jelölni a Szegedi Tudományegyetem közösségéhez kötődő személyeket. A Nobel-díjas kutató közben a pályakezdő fiataloknak is üzent: szerinte nem a hibátlan pályaív, hanem a kudarcok utáni újrakezdés képessége vezet sikerhez.