Magyar egyetemisták kifejlesztettek egy applikációt, ami a demencia felismerésében is segíthet

Mivel a társas kapcsolatok hiány köztudottan számos mentális problémához vezethet, a Széchenyi István Egyetem hallgatói egy olyan alkalmazást fejlesztettek ki, amely nemcsak az interaktív beszélgetésre képes, hanem közben monitorozza is a beszélő készségeit, így akár a demencia kezdeti jeleire is lehet következtetni belőle.

  • Rodler Lili

Lőrincz Fanni és Szőnyi Balázs applikációját nemrég a Bosch csoport és a Richter Gedeon Nyrt. által közösen alapított BoschxRichter Ipari Innovációs Díjjal is elismerték – írta meg a Kisalföld.

„Egy-két alkalom vagy rövidebb beszélgetések során nehéz felismerni, ha valakinek megváltozik a beszéde, pedig ez akár a demencia első jele is lehet” – emelte ki Szőnyi Balázs a lapnak. Balázs azt is kiemelte, hogy az ötlet a saját családjából eredeztethető, mivel női ágon sokakat érintett az agysorvadás és a demencia.

A program működésével kapcsolatban elmondta, hogy a fejlesztésük többszöri használattal folyamatos megfigyelést tesz lehetővé és a beszéd számos aspektusát figyeli. Ezek közül 11-ről visszajelzést is ad a felhasználónak.

Az alkalmazás olyan elemeket figyel, mint:

  • a beszédfolytonosság,
  • a választékosság,
  • nyelvtani hibák,
  • artikulációs nehézségek,
  • mondatok hossza,
  • vagy a pozitív és negatív kifejezések mennyisége.

Egy kisebb csoporton már tesztelték az alkalmazásukat, és bár féltek a visszajelzésektől - mivel egy géppel kell beszélgessenek - de azok mind pozitívak voltak. Sokan kiemelték, hogy kifejezetten tetszik nekik, hogy valaki figyel arra, amit mondanak és érdeklődik is irántuk. Egyébként az applikáció számos témában tud társalogni a használóival, sőt internethozzáféréssel már akár aktuális, nem betáplált témákban is tud beszélgetéseket folytatni. Külön kiemelték azt is, hogy nem csak az időseknek készítették, hanem azoknak is, akik mentális betegségük miatt magányosnak érzik magukat.

„A következő lépésként szeretnénk tesztelni, hogy a fekvőbeteg osztályokon kezeltek számára is hasznos lehet-e a fejlesztés. Valamint szeretnénk szinkronszínészeket is bevonni, hogy emberibb hangon tudjon válaszolni. Azok számára, akik nem rendelkeznek mobiltelefonnal, vagy nem szeretnék így használni, egy külön eszközt is fejlesztettünk, amin szintén elérhető az alkalmazás” – mondták el a hallgatók

 

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.

MOE: Nem nulladik osztályra, hanem rugalmasabb iskolára van szükség

„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.