Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Ingyenesen.
A Moholy Nagy Művészeti Egyetemért Alapítvány tulajdonába egy balatonakali, a Dunaújvárosi Egyetemért Alapítvány tulajdonába pedig két balatonszemesi állami ingatlan kerülhet, mindkét esetben az alapítványok “közérdekű céljainak megvalósítása” miatt és “közfeladat ellátása érdekében”, miután a törvényjavaslatot megszavazza a parlament - írja a Népszava.
Az egyetlen megkötés, hogy a Dunaújvárosi Egyetemnek továbbra is biztosítania kell, hogy az épületet ingyenesen használhassa a balassagyarmati székhelyű BSE Palóc Farkasok Utánpótlás Sport Egyesület. Ennek elnöke Barna János a 2019-es önkormányzati választásokon a Fidesz-KDNP jelöltek mellett kampányolt többek között azzal, hogy a jelöltek támogatására buzdító levelet adott át a gyerekeknek, hogy vigyék haza a szüleiknek.
A lap emlékeztet arra, hogy az elmúlt években közérdekű vagyonkezelő alapítványokhoz kiszervezett 21 egyetem a modellváltáskor számos állami ingatlanhoz jutott hozzá ingyenesen. Többek között campusokhoz, kollégiumokhoz, üdülőkhöz, lakásokhoz és sporttelepekhez is. A Széchenyi István Egyetem alapítványa például a győr-péri reptér egy részéhez is hozzájutott.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.