Borkurzust indítanak szeptemberben az egyetemek

Három magyar egyetem borkulturális képzésére is jelentkezhetnek majd a téma iránt érdeklődő hallgatók.

A Károli Gáspár Református Egyetem, a Semmelweis Egyetem és az Óbudai Egyetemen is új kurzust indítanak, amely a magyar borról, borismeretről és borkultúráról fog szólni – írta meg az ATV Rókusfalvy Pál, a nemzeti bormarketingért felelős kormánybiztos bejelentését, amit a Spirit FM-en közöltek.

“Nekünk a bor elsősorban kultúrát jelent”

- mondta a kormánybiztos, aki fontosnak tartja, hogy a fiatalok ne alkoholistákká váljanak, hanem borértő, borkultúrát értő emberekké. Továbbá pedig szeretné, hogy a mérsékelt alkoholfogyasztás kultúráját is megismerjék, és az emberek ne “vedeljenek”, hanem kóstolják, fogyasszák a bort – írja az ATV.

A kurzus elindítása egy lépés ahhoz a cél felé, amellyel azt szeretnék elérni, hogy a magyar bor rendszerszerű helyet kapjon az egyetemi oktatásban.

 

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.

MOE: Nem nulladik osztályra, hanem rugalmasabb iskolára van szükség

„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.