A Berkeley-t is maguk mögé utasítva harmadikok lettek a Corvinus hallgatói egy nemzetközi üzleti versenyen

A Marshall nemzetközi esetmegoldó versenyt idén Los Angelesben rendezték meg.

  • Székács Linda

A világ legjobb tíz egyeteme közül kettő csapatát is megelőzte a Budapesti Corvinus Egyetem csapata a Marshall nemzetközi esetmegoldó versenyen: a Szingapúri Nemzeti Egyetem, amely a QS egyetemi világrangsor 8. helyezettje, valamint a 10. kaliforniai Berkeley Egyetem csapatait - írja a lapunknak küldött közleményében a Budapesti Corvinus Egyetem.

A Corvinus csapata február közepén vett részt a Los Angelesben megrendezett nemzetközi üzleti versenyen, ahol bronzérmet szereztek.

Budapesti Corvinus Egyetem

Az egyetem közleménye szerint a csapatnak többféle formátumban is helyt kellett állni a versenyen. Volt, hogy 5 óra, volt, hogy 24 óra alatt kellett megoldást kidolgozni egy-egy komplex üzleti problémára.

A rövid eset fókuszában az állt, hogy milyen piacon és milyen stratégiával biztosítható egy digitális transzformációval foglalkozó tanácsadó cég radikális növekedése. A hosszú esetnél egy futballklub rajongóit kellett több digitális interakcióra ösztönözni és a klub márkáját nemzetközi hírűvé tenni. A corvinusosok mindkét esetben az első helyen végeztek, így az ötös döntőbe egyedüli csapatként jutottak be százszázalékos teljesítménnyel. Végül az Atlantai Emory Egyetem és a Hongkongi Tudományos és Technológiai Egyetem csapatai mögött a harmadik helyen végeztek, legyőzve többek között a Rotterdam School of Management és a Hong Kongi Egyetem Üzleti Iskolájának versenyzőit is.

 

"A döntő formátuma különleges volt, hiszen a megszokott prezentáció és kérdés-válasz helyett egy olyan félórás prezentációt kellett tartani, amelyben 5 perc után a zsűrinek bármikor lehetősége volt megállítani a csapatot és kérdést feltennie a megoldással kapcsolatban, amivel természetesen számtalanszor éltek is" - írják.

A Corvinust Kálmán Anna, Kopka Noémi, Pongrácz Alexandra és Gáspár Tamás, valamint felkészítő tanáruk, Stocker Miklós képviselte.

 

Hozzászólások

Könnyebb bejutás, ösztöndíj, nagyobb lemaradás: így kerül a hátrányos helyzetű diákok 89 százaléka a szakképzésbe

Tízből kilenc hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetű diák szakképzésben, vagyis technikumban, szakgimnáziumban vagy szakképző iskolában tanul. Közülük valamivel többen járnak szakképző iskolába, ahol három év alatt szerezhetnek szakmát. Az ösztöndíjak és az egyszerűbb bejutás vonzóvá tehetik ezeket a képzéseket, miközben a 2025-ös PISA-mérés szerint a szakképző iskolákban tanuló 15 évesek jelentős része súlyos kompetenciahiánnyal küzd.

Először mértek számítógépes problémamegoldást a PISA-n: mit tud valójában egy jól teljesítő 15 éves?

A PISA 2025-ben először mérte a 15 évesek számítógépes problémamegoldását. A diákoknak többek között adatokat kellett elemezniük, kísérletezniük, valamint számítógépes produktumokat létrehozniuk és javítaniuk. A magyar tanulók ezen az új területen valamivel az OECD-átlag alatt teljesítettek, az egyes iskolatípusok között pedig hatalmas különbségek vannak.

@eduline.hu Mehringer Marci megosztotta a véleményét, tapasztalatait az oktatásról @Mehringer #mehringer #eduline #magyar #fy #magyartiktok ♬ eredeti hang - eduline.hu

Lépjünk ki a tesztmánia bűvköréből: a három lépés, amivel a tanárok megváltoztathatják a világot

Négyévente, amikor nyilvánosságra hozzák a PISA-tesztek legújabb eredményeit, menetrendszerűen beindul a reflexszerű szirénahang. Politikusok, szakértők és a sajtó képviselői egymást túlkiabálva vonják le az „elkerülhetetlen" következtetéseket: szigorítani kell, következetesebbnek kell lenni, több tananyagot kell lenyomni a gyerekek torkán, s több időt kell az iskolapadban kötelező feladatokkal tölteniük. Mindezt úgy tálalják, mintha a PISA-teszt valóban bármi lényegeset megmutatna arról, mi történik az iskolában, vagy hogy mi is az a tanulás valójában. Vélemény.