Pukli István: „A tűzoltás nem azonos az oktatásirányítással”
Az oktatás átalakításának nem az intézményrendszerből, hanem abból kellene kiindulnia, hogy milyen társadalmat szeretnénk.
A továbbiakban nem lesz könnyű dolguk azoknak, akik illegálisan próbálnak behatolni az Eötvös Loránd Tudományegyetem tanulmányi rendszerébe.
"A közelmúlt IT biztonságot érintő incidensei szükségessé tették, hogy a Neptunba való belépés biztonságosabb megoldást kapjon az eddigi, pusztán jelszóra támaszkodó módszernél. A mai naptól kezdve a Neptun webes felületére való belépéskor a felhasználók azonosítása kétlépcsőssé vált"- szerepel abban az emailben, amit az Eduline egy az Eötvös Loránd Tudományegyetemre járó hallgatója kapott.
Ahogy korábban már megírtuk, a támadásoknak leggyakrabban áldozatául eső, általános- és középiskolás diákok adatait tartalmazó KRÉTA tanulmányi rendszerben a napokban vált elérhetővé a kétfaktoros belépés, megnehezítve ezzel azoknak a dolgát, akik illegálisan próbálnak hozzáférni a rendszerben tárolt érzékeny adatokhoz. A rendszert ugyanis az elmúlt időszakban többször is feltörték, egy alkalommal ráadásul 13 és 15 éves diákok, de az is előfordult, hogy egy középiskolás tanuló a tanára jelszavát megszerezve többször is hiányzásokat törölt a tanulmányi rendszerből.
De nem csak a KRÉTA, hanem a felsőoktatásban használt Neptunnak is hányattatott sorsa volt az elmúlt időszakban. Áprilisban - közvetlenül a tavaszi vizsgaidőszakot megelőzően - például kibertámadás miatt napokra leállt a Pécsi Tudományegyetemen, de olyan is volt, hogy valaki a Telex nevében küldözgetett trágár üzeneteket a hallgatóknak.
Hogy ez ne történjen meg még egyszer, az Eötvös Loránd Tudományegyetem a kétlépcsős hitelesítési rendszer bevezetése mellett döntött. Az első lépcső továbbra is a már megszokott, jelszó alapú azonosítás, második lépésként viszont egy rövid ideig érvényes, számjegyekből álló kód begépelése szükséges, amit vagy egy okostelefonos alkalmazás biztosít, vagy e-mailben kaphatják meg a hallgatók.
A belépési folyamatról az egyetem egy videót is közzétett, ezt itt nézhetitek meg:
Az oktatás átalakításának nem az intézményrendszerből, hanem abból kellene kiindulnia, hogy milyen társadalmat szeretnénk.
A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója a státusztörvény miatt hagyta el a tanári pályát 2023-ban. Szeptembertől egy miskolci gimnáziumban tér vissza a tanterembe.
A két legnagyobb pedagógus-szakszervezet is reagált Rétvári Bence nyilatkozatára, miután a politikus a Tisza-kormányon kérte számon az oktatást segítő dolgozók béremelését, és az esetleges őszi sztrájkot is szóba hozta. A NOKS- és technikai dolgozók bérrendezését ugyanakkor a szakszervezetek hosszú ideje napirenden tartják: korábban sztrájkot is hirdettek miatta, most pedig ismét egy már korábban megfogalmazott követelésükre hívták fel a figyelmet.
„Olyan oktatást szeretnék Magyarországon, ahol nem dirigálunk” – mondta Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter a nagykanizsai Dr. Mező Ferenc Gimnázium tanévnyitóján. A miniszter szerint az iskolának a kreativitás terévé kell válnia, és fontos, hogy a diákok hangját is meghallják. Lannert emellett bejelentette, hogy hamarosan béremelés jön a nevelést és oktatást segítő dolgozóknál.
@eduline.hu 5 fontos kifejezés, ami a mindennapjaitok része lesz az egyetemen #egyetem #eduline #collegelife #magyartiktok #fy
♬ eredeti hang - eduline.hu
Miközben volt olyan képzés, ahová 500 pont kellett, és olyan is, ahová 177 ponttal be lehetett kerülni, több száz meghirdetett képzés végül nem indult el a 2026-os pótfelvételin.
Összeszedtük, mit kell elintéznetek a sikeres pótfelvételi után.
A kora gyermekkori jóllétért felelős államtitkár Kecskeméten és Szolnokon beszélt az előttük álló közös munkáról.
Miközben arra pontos előírás vonatkozik, hány foknak kell lennie legalább a tantermekben, felső hőmérsékleti határ jelenleg nincs az iskolákban - ezzel kapcsolatban sürget most változást a Tanítanék Mozgalom.