Megerősítette a rendőrség: 15 éves és egy 13 éves diák törte fel a KRÉTA-rendszert

Legkevesebb 20 alkalommal léptek be a KRÉTA-t fejlesztő cég rendszerébe - közölte a rendőrség.

  • Eduline

Ahogy többször megírtuk, és tegnap Pintér Sándor belügyminiszter is kijelentette, megvan, kik törték fel ősszel az iskolai e-naplókat. A rendőrség szerint adathalász-támadás érte 2022. szeptember 18-án a Köznevelési Regisztrációs és Tanulmányi Alaprendszer (KRÉTA) fejlesztőcégének informatikai rendszerét, rendőrök pedig december 13-án egy 15 éves és egy 13 éves fiú, egymástól légvonalban 82 kilométer távolságban található otthonában tartottak kutatást - derül ki a friss közleményből.

Az idősebb diákot gyanúsítottként hallgatták ki, az életkora miatt felelősségre nem vonható 13 éves tanuló kihallgatására később kerül sor. A gyanúsított elismerte a bűncselekmény elkövetését, annak elkövetésére magyarázattal nem szolgált, szabadlábon védekezik.

A hatóság szerint a diákok összefüggésbe hozhatóak számos iskolát érintő bombafenyegetéssel. A 15 éves fiúval szemben zsarolás kísérletének megalapozott gyanúja miatt is eljárás van folyamatban – a rendelkezésre álló bizonyítékok szerint egy kártékony szoftver segítségével hozzáfért egy vele egyidős diáktársa levelező rendszeréhez, majd kilátásba helyezte kirúgatását, amennyiben nem fizet neki.

Hozzászólások

„A pedagógusoknak levegőre van szükségük” – Lannert Judit szerint a rendszer nem engedi hibázni sem a tanárokat, sem a diákokat

A pedagógusértékelési rendszer teljesen elhibázott. Nem elég szeretni a gyerekeket, hinni is kell bennük. A magyar oktatás bebetonozza a különbségeket. Ilyen állításokat fogalmazott meg Lannert Judit abban a majdnem egyórás interjúban, amelyet Magyar Péter készített vele, miután bejelentette, hogy őt jelöli a TISZA-kormány gyermek- és oktatásügyi miniszterének.

„Szegregált iskolából nem vezet út egyetemre” – a pedagógiai kultúrában látják a fő problémát a szakértők

Nagyon ambiciózus vállalás a Tisza Párt részéről minden gyereket megtanítani értőn írni-olvasni az alsó tagozat végére, az oktatási rendszer átalakításához nemcsak szerkezeti reformokra, hanem „mentális forradalomra” is szükség lenne – többek között erről beszélgetett Lannert Judit, Nahalka István és Váradi Balázs a Qubit podcastjában.

@eduline.hu Érdekel, hogyan szerezhetsz egyszerűen két pontot a matekérettségin? A@studium_generale matekosai elárulják neked! #érettségi #érettségi2026 #fyp #szponzorálttartalom #raiffeisenbank ♬ eredeti hang - eduline.hu

Ruff Bálint a lopás történeti megítéléséről írta diplomamunkáját a Pázmányon

A leendő Miniszterelnökséget vezető miniszterről beszél mindenki, sokan nagy reményeket fűznek hozzá – többek között azért, mert rendszeresen az elszámoltatás és a jogi következmények érvényesítésének fontosságáról beszélt. Ruff Bálintot már a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi karán is a lopás megítélésének kérdése foglalkoztatta.