Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Míg a két vétkest felmentették, Ádám Zoltánt figyelmeztetésben részesítették az egyetem kommunikációs szabályainak megsértése miatt.
A Budapesti Corvinus Egyetem kommunikációs és jogi vezetői figyelmeztetésben részesítették azt az oktatót, aki februárban etikai eljárást indított egy hallgatóval kivételező kollégái ellen - számolt be róla a 444.hu.
Februárban mi is megírtuk, hogy a Corvinus Egyetem két oktatója "a többiektől fizikailag elkülönítve, egy kifejezetten neki készített vizsgasor alapján" vizsgáztatott egy diákot, "miközben az illető a minden más hallgatóval szemben szigorúan érvényesített tantárgyi adatlap feltételrendszere szerint eleve nem is kaphatott volna a tárgyból elégtelennél jobb jegyet".
Ádám Zoltán, az egyetem oktatója akkor azt írta, az említett hallgató családja "érdemi Mol-részesedéssel rendelkezik", a szülők pedig nyomást gyakoroltak az egyetem vezetőségére a gyerekük vizsgája miatt.
Az ügyben etikai eljárás indult, majd júniusban jött a hír, hogy bár az Etikai Bizottság elítélte őket, az egyetem rektorhelyettese mégis felmentette az említett vezetőket. Figyelmeztetésben pedig úgy tűnik, a vizsgálatot elindító Ádám Zoltán részesült, akinek az egyetem szakszervezeti tagjainak Facebook-csoportjába írt levelei a sajtó tudomására jutottak, ezzel pedig "megszegte az egyetem kommunikációs és GDPR-szabályait", de fenyegető hangú emaileket is kapott a Közgazdasági Intézet vezetőjétől.
"A velem szemben ebben az összefüggésben tett büntetőintézkedések jogilag és kollegiálisan is elfogadhatatlanok, és 180 fokban ellentétesek az akadémiai autonómia elvével” – kommentálta.
Az ügyben Toronyai Gábor, a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetének elnöke is megszólalt, aki szerint Ádám Zoltán törekedett a személyiségi jogok tiszteletben tartására, hiszen nem nevezte meg az oktatókat.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.