szerző:
Tornyos Kata
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

A Fidesz márciusban leszavazta a Momentum emeléssel kapcsolatos határozatát, ekkor az egyetem vezetőségéhez fordultak, akikkel végül sikerült megállapodniuk.

A Szegedi Tudományegyetem Szenátusa tegnap megszavazta egy kiegészítő ösztöndíj-csomag létrehozását, mely szeptembertől már életbe is lép. A kiegészítő ösztöndíj-csomag a Momentum kérésével ellentétben nem fog alanyi jogon járni, hanem pályázni kell rá. Információink szerint lesz azonban olyan része, amire annyi doktorandusz lesz jogosult, ahányan jelenleg a Szegedi Tudományegyetemen tanulnak, így elméletileg minden hallgató számára elérhető lesz. Ez havi 40 000 Ft pluszt fog jelenteni a pályázó hallgatóknak. Ezen felül pedig lesznek olyan pályázható kiegészítő ösztöndíjak, amelyeket egy szűkebb réteg fog csak megkapni, ezek magasabb összegű kiegészítések lesznek – olvasható a Momentum sajtóközleményében.

Halász Noémi, a Momentum szegedi alelnöke az Eduline-nak azt mondta, szerinte azért van szükség az emelésre, mert a doktoranduszok állami ösztöndíja 2016 óta lényegében változatlan, miközben a megélhetési költségek jelentősen nőttek az elmúlt hét évben. Jelenleg az első két tanévben nettó 140.680 Ft-ot, a második két tanévben pedig nettó 180.680 Ft-ot vihetnek haza a doktori hallgatók. Ez 2016 óta mindössze havi 680 Ft-os emelkedést jelent, ami teljességgel eltörpül az árak jelentős emelkedéséhez képest.

Az utóbbi években a különböző tudományterületeken a doktoranduszok száma drasztikusan visszaesett, különösen a tehetségesebb végzős hallgatók körében erőteljes ez a visszaesés. Ennek legfőbb oka az ösztöndíj igen alacsony összege, amely rövidtávon a doktoranduszok megélhetését kockáztatná; hosszútávon pedig a magyar tudományos élet fejlődését is.

A Momentum emeléssel kapcsolatos határozati javaslatát a Fidesz márciusban leszavazta, emiatt Halász Noémi az alapítványi fenntartású Szegedi Tudományegyetem kuratóriumának elnökéhez fordult, kérte, hogy az egyetemen saját keretből vessenek véget ennek a tarthatatlan helyzetnek.

"Bár a szegedi eredmény természetesen siker, de az ország más egyetemein tanuló doktoranduszok számára nem jelent megoldást. Amennyiben más egyetemek követik is a szegedi példát - mert vannak erre utaló információink - ez a kiegészítő ösztöndíj akkor sem végleges megoldása a problémának, hiszen bármikor elvehető. Jelenleg ez nem jog, hanem kegy, amit az egyetemek vezetése bármikor visszavonhat."

– közölték lapunkkal.