Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Az új tagok között van, aki az első Orbán-kormány alatt államtitkár volt, mások pedig Mészáros Lőrinc cégeiben érdekeltek.
Alig több mint egy héttel újév után robbant a hír, mely szerint nem kaphatnak friss támogatásokat az Erasmus+ programból és a Horizont Európa kutatási és innovációs keretprogramból azok a magyarországi egyetemek, amelyeket közérdekű vagyonkezelő alapítvány tart fenn. A tiltás huszonegy magyar felsőoktatási intézményt érintett, többek között a Moholy-Nagy Művészet Egyetemet, a Semmelweis Egyetemet, a Szegedi Tudományegyetemet és a Corvinust is.
Az Európai Bizottság elsősorban azt kifogásolta, hogy a „modellváltó” egyetemek működése nem biztosította a közösségi források átlátható kezelését, ugyanis azokra sem a közbeszerzési, sem az összeférhetetlenségi szabályok nem vonatkoztak, ráadásul magasrangú aktív politikusok, például miniszterek és államtitkárok is bekerülhettek a vagyonkezelő testületekbe, vagyis a kuratóriumokba.
A programok jövőjéről először január 25-26-án tárgyalt az uniós biztosokkal Navracsics Tibor uniós forrásokért felelős miniszter és Varga Judit igazságügyi miniszter. Az előbbi ráadásul azt mondta, amennyiben a helyzetet nem sikerül megoldani, lemond a pozíciójáról, később pedig Brüsszelben azt is hozzátette; nem akadály, ha a minisztereknek ki kell lépniük a kuratóriumokból, a kormány pedig a jogszabályváltoztatásra is készen áll.
A február 9-i kormányinfón aztán Gulyás Gergely bejelentette; az összes miniszter lemondott a kuratóriumokban betöltött pozícióikról. Ez többek között Varga Judit, Lantos Csaba, Lázár János, Nagy István, Szijjártó Péter, Navracsics Tibor és Varga Mihály minisztereket érintette, a döntés értelmében viszont a párt elnökségi tagjai és a kormányközeli polgármesterek továbbra is tagjai maradhattak a vagyonkezelő alapítványoknak. Ugyanakkor előfordult az is - például Wáberer György és Szili Katalin esetében -, hogy a tisztviselők inkább a kormányzati pozícióikról mondtak le, csak hogy megtarthassák a kuratóriumi tagságukat.
Miniszterek helyett kormányközeli üzletemberek
Elsőként történtek változtatások az Óbudai Egyetemen és a veszprémi Pannon Egyetemen. Varga Mihály pénzügyminiszter helyét az Óbudai Egyetem kuratóriumában Székesfehérvár fideszes polgármestere, Cser-Palkovics András vette át, míg a megüresedett helyre márciusban Nagy Zoltán, a Gránit Bank vezérigazgató-helyettese került, amit Tiborcz István, a miniszterelnök vejének cége, a BDPST Group vásárolt meg, így az egyetem kuratóriumában továbbra is olyan tagok maradtak, akikről nehezen állítható, hogy függetlenek a kormánytól.
Hasonló helyzet állt elő a Pannon Egyetem esetében is, ahol Navracsics Tibort Birkner Zoltán, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke váltotta. Birkner amellett, hogy a tevékenységei miatt többször is kitüntetéseket kapott a kormánytól rendszeres szereplője az állami közbeszerzéseknek, a cége pedig Mészáros Lőrinc rendszeres konzorciumi partnere, a Miskolci Egyetem vagyonkezelő alapítványában pedig Varga Juditot a Fükő László, a Bosch Elektromos Szerszámgyártó Kft. gyárigazgatója váltotta, aki korábban már szintén tagja volt a kuratóriumnak, így a megüresedett helyre Világi Oszkár, a MOL-csoport vezérigazgató-helyettese került, aki az egyik leggazdagabb felvidéki magyar, a szülővárosában épült stadiont pedig Orbán Viktorral közösen látogatta meg.
Szintén kormányközeli személyek kerültek a szegedi egyetem, a MATE és a Széchenyi István Egyetem kuratóriumaiba. A Szegedi Tudományegyetemen Lantos Csaba energiaügyi minisztert Jászai Gellért, a 4iG Nyrt. elnöke váltotta, melynek leányvállalata, az Antenna Hungária Zrt. a magyar állammal közösen vásárolta fel néhány hónappal ezelőtt a Vodafone Magyarországot, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány kuratóriumában pedig Lázár János és Nagy István miniszterek helyére Éder Tamás és Potori Norbert került. Az előbbi 2001 és 2002 között a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium közigazgatási államtitkára volt, az utóbbi pedig 2011 óta kutatási igazgatója az Agrárközgazdasági Intézetnek, ami szintén állami szerv. A Széchenyi István Egyetemért Alapítvány kuratóriumába pedig Hetzmann Bélát, a Rába Járműipari Holding Nyrt. elnök-vezérigazgatóját választották meg új tagnak Szijjártó Péter helyére, aki amellett, hogy autóipari szakember, 2019 óta a Takarékbank Zrt. felügyelőbizottságának elnöke is, ami szintén Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozik.
Nem elég
Az Európai Bizottság számára a miniszterek, államtitkárok, miniszteri biztosok és kormánybiztosok lemondása nem bizonyult elégnek. A javaslatuk szerint amellett, hogy az összes köztisztviselő lemondását kérik, 4+4 évben maximalizálnák a kuratóriumi tagság időtartamát, és két évig ellehetetlenítenék azt is, hogy a posztjaikról lemondó miniszterek kuratóriumi tagok lehessenek. A javaslatot azonban az Országgyűlés igazságügyi bizottsága villámgyorsan leszavazta, ezért az ügy azóta sem oldódott meg.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.