2024 júliusáig biztosan lesz Erasmus a Semmelweisen, ahonnan évente kétszázan utaznak ki az ösztöndíjjal

A Corvinus és a MOME után a Semmelweis Egyetem is megszólalt az erasmusos kizárás ügyében.

  • Eduline

2024. július végéig rendelkezésre állnak a nemzetközi tapasztalatszerzéshez szükséges pályázati lehetőségek a Semmelweisen

- reagált az intézmény arra a hírre, miszerint a huszonegy modellváltó egyetemeket kizárják az Erasmus+ programból. Hozzáteszik: a már elnyert pályázatok és a már elindult projektek megvalósulnak, ezeknek a szerződéseit ugyanis már aláírták, és a finanszírozásuk folyamatos.

Korábban már az Eduline is beszámolt róla, hogy az Európai Bizottság huszonegy magyar, alapítványi fenntartású egyetemtől vonhatja meg az Erasmus+ hallgatói mobilitás, és a Horizont Európa kutatási és innovációs keretprogramra járó támogatásokat, mivel azok vezető testületében az Európai Unió figyelmeztetése ellenére továbbra is aktív politikusok, magasrangú politikai tisztségviselők és miniszterek ülnek. Mivel ezek működési modellje nem biztosítja a közösségi források átlátható kezelését - hiszen sem a közbeszerzési, sem az összeférhetetlenségi szabályok nem vonatkoznak rájuk - ,,összeférhetlennek tartják, hogy politikai vezetők dönthetnek közpénzek kifizetéséről olyan szervezeteknek, ahol maguk is döntéshozatali jogkörrel rendelkeznek."

A döntés miatt több ezer hallgató terveit írhatja át. A járvány előtti utolsó évben, 2019-ben körülbelül 4800 magyar egyetemista utazott külföldre erasmusosként. A Semmelweisről ebben a tanévben kétszáz hallgató és oktató vesz részt a programban. Az egyetem hozzátette: a további bilaterális mobilitási programok továbbra is elérhetőek, elsősorban Európán kívüli országokba lehet ezekkel kiutazni, például az Egyesült Államokba, Japánba, Dél-Koreába.

Corvinus: megkezdték az egyeztetéseket

A hírre a huszonegy alapítványi egyetem közül elsőként a Corvinus reagált, amely egyébként az egyik legtöbb résztvevőt kiküldő magyar felsőoktatási intézmény.

Az egyetem kedd reggel megjelent közleménye szerint az Európai Bizottság döntése „a jelenleg futó és 2023-ban az egyetemek által pályáztatott felsőoktatási hallgatói, oktatói csereprogramokat nem érinti", és „megkezdték az egyeztetéseket az uniós támogatásokra vonatkozó új szabályok jogi értelmezéséről", ezek részleteiről a későbbiekben tájékoztatják a hallgatókat.

A 444 információ szerint egy másik érintett intézmény, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem kuratóriumi elnöke körlevelet küldött a diákoknak amelyben azt írta; csak félreértésről lehet szó, mivel a modellváltás óta hússzorosára emelkedett a sikeres uniós pályázatok értéke a művészeti egyetemen.

Hozzászólások

Rohamtempóban, tanítási időben kellett véleményezni a tankerületi igazgatói pályázatokat – a PDSZ mellett egy diákmozgalom is tiltakozik

Volt, ahol a tantestületnek és az iskolában dolgozóknak mindössze egy napjuk volt arra, hogy átnézzék a tankerületi igazgatói pályázatokat, véleményt pedig csak egy szűk, előre meghatározott időintervallumban nyilváníthattak. Mivel ez tanítási időre esett, több pedagógusnak lehetősége sem volt részt venni a véleményezésben. Az ADOM Diákmozgalom szerint ilyen körülmények között nem lehetett érdemben véleményt mondani a pályázatokról.

Új munkahely, kevesebb fizetés: sürgős törvénymódosítást és garantált béreket követel a PDSZ

Nehéz helyzetbe került sok pedagógus, aki munkahelyet váltott a nyáron, mert sokan a korábbiakhoz képest kevesebb fizetést kaptak – hívta fel a problémára a figyelmet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ). Ezen kívül azt is kiemelték, hogy a NOKS-és egyéb munkakörben dolgozók fizetésemelése kapcsán még nincsenek konkrét határidők, ezért, ha szükséges lesz, akkor sztrájkolni fognak.