Az ELTE mesterszakos hallgatója is előad Stockholmban a Nobel-héten

Mészáros Botond egyedüli magyarként vesz részt a Nobel-díj átadását kísérő egyhetes, kifejezetten fiatal kutatóknak szóló rendezvényen.

  • eduline/mti

Az 1976-ban alapított Stockholm International Youth Science Seminart (SIYSS) a Fiatal Tudósok Svéd Szövetségének Bizottsága rendezi meg minden évben a Nobel-ünnepségek idején - írja az ELTE.

A szemináriumon, amely december 4-én kezdődött, idén 23 fiatal kutató vesz részt a világ minden tájáról, a biológiát, az orvostudományt és az informatikát négyen-négyen, a matematikát, a fizikát és a kémiát hárman-hárman, a környezettudományt ketten képviselik. A matematika területéről Mészáros Botond mellett egy svájci és egy svéd kutató került be a programba.

Az ELTE mesterszakos hallgatója összetett rendszerek matematikai modellezéséről tart előadást.

Idén október 3. és 10. között jelentették be, hogy kik kapták 2022-ben a Nobel-díjakat. Az elismeréseket a szokásoknak megfelelően a díjat alapító Alfred Nobel halálának évfordulóján, december 10-én adják át Oslóban és Stockholmban.

 

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.