Egyetemi támogatások: ezekre az ösztöndíjakra pályázhattok a szoctámon kívül

Szociális alapon járó támogatások mellett különböző ösztöndíjakat kaphattok azért is, ha kiemelkedő tudományos, szakmai, vagy egyéb teljesítményt végeztek. Ráadásul ezek között vannak olyanok is, amik nem csak az állami ösztöndíjas hallgatóknak járnak, hanem azoknak is, akik önköltséges képzésen végzik a tanulmányaikat. Mutatjuk, hogy mik a lehetőségeitek.

  • Székács Linda

Tanulmányi ösztöndíj

Ha jó tanulmányi eredményt az első félév után általában minden egyetem jutalmazza havi juttatás formájában, ráadásul pályáznotok sem kell rá, hiszen a Neptun automatikusan küldi, ha jogosultak vagytok rá. Fontos azonban, hogy ne alapozzátok a jövőtöket erre az összegre, mivel félévente változik annak tekintetében, hogy hány diák között kell szétosztani.

Tanulmányi ösztöndíj a legtöbb egyetemen csak az államilag támogatott formában tanuló hallgatóknak jár, közülük is csak annak az 50%-nak, akik elérik az intézmény által kijelölt átlagot vagy kreditindexet. Minél magasabb a kreditindexetek, annál nagyobb összeget kaphattok, de megesik, hogy kitűnő eredménnyel is csak havi 8-9000 Ft jár, máskor viszont ez az összeg lehet akár 40-50 ezer forint, vagy annál több is - az egyetemek ugyanis bizonyos feltételekről maguk dönthetnek.

Szakmai ösztöndíj

Amennyiben a jó tanulmányi eredmények elérése mellett, a szakotokhoz kapcsolódóan kiemelkedő szakmai teljesítményt is végeztek, például korrepetáljátok a hallgatótársaitokat vagy demonstrátori feladatokat láttok el, bizonyos egyetemen kaphattok szakmai ösztöndíjat. Erre külön pályáznotok kell olyan igazolások benyújtásával, amik bizonyítják a munkátokat, ezt követően pedig az egyetem egyfajta órabért állapít meg számotokra attól függően, hogy hány órában, és mennyi hallgatót korrepetáltok.

Közéleti ösztöndíj

Ha szívesen vesztek részt a diákéletben, hallgatókat segítő önkéntesmunkát végeztek, vagy csatlakoztok az Egyetemi vagy Kollégiumi Hallgatói Önkormányzatokhoz, jogosultak lehettek Közéleti ösztöndíjra. Ez lehet egy nagyobb összegű egyszeri juttatás, vagy a tanulmányi ösztöndíjhoz hasonló, havonta érkező összeg, amiről többnyire az Egyetemi Hallgatói Szociális és Ösztöndíjbizottságok, illetve Kari Ösztöndíj Bizottságok döntenek attól függően, hogy milyen tevékenységet jutalmaznak. Az viszont fontos, hogy bizonyos esetekben kizáró ok lehet, ha a ugyanezért a tevékenységért már részesültetek valamilyen más, például tudományos vagy kulturális ösztöndíjban.

Sport- és Kulturális Ösztöndíj

Bár ez nem kifejezetten hallgatói juttatás, a sport- és kulturális ösztöndíjra akkor is pályázhattok, ha önköltséges képzésen tanultok. Ha szerettek, vagy szeretnétek egyetemi sporteseményeket, rendezvényeket, vagy szakmai kirándulásokat szervezni, esetleg van egy jó podcast ötletetek, az intézmények rektorai minden őszi és tavaszi félévben támogatást biztosítanak ezek megszervezésére.

Az ösztöndíjra pályázni kell, a hiánytalanul kitöltött pályázati adatlap mellé pedig sok esetben költségtervet és árajánlatokat is mellékelni kell (pl: terem vagy eszközbérlés).  Ez alapján egy nagyobb összegű, egyszeri támogatást kaphattok, amit az általatok benyújtott program megvalósítására kell fordítanotok, később pedig pénzügyi és szakmai beszámolót kell benyújtanotok a megvalósulásáról.

Jó tanuló, jó sportoló ösztöndíj

Amennyiben a tanulmányaitok mellett versenyszerűen sportoltok, országos, regionális, vagy világbajnokságokon vesztek részt, esélyesek lehettek a Jó tanuló, jó sportoló ösztöndíjra. Ehhez nem szükséges kiemelkedő tanulmányi eredmény, a legtöbb egyetem már 3.0 kreditindextől megadja, az összeg meghatározásához pedig az abban az évben elért legjobb sportteljesítményt veszi figyelembe.

Hozzászólások

„Nem lehet a készülésre kényszeríteni egy nem neurotipikus gyereket” – így élte meg a középiskolai felvételit egy autista nyolcadikos

A középiskolai felvételi önmagában is komoly terhelést jelenthet egy nyolcadikosnak, egy autizmusspektrum-zavarral élő diáknál azonban a felkészülés egészen más kérdéseket is felvethet. Hogyan lehet hónapokon keresztül készülni, ha a gyerek nehezen veszi rá magát az otthoni tanulásra? Mit lehet tenni, ha jó képességei ellenére nem önálló a tanulásban? És hogyan választ iskolát egy család, ha közben azt érzi, hogy maga a felvételi rendszer elsősorban a neurotipikus, szabálykövető és rendkívül szorgalmas gyerekeknek kedvez?

Nem csak a rugalmas iskolakezdés van tervben, hanem a rugalmas óvodakezdés is

A kora gyermekkori ellátórendszer több ponton is átalakulhat a következő időszakban. A Civil Közoktatási Platform Dr. Kereki Judit kora gyermekkori jóllétért felelős államtitkárral egyeztetett a tervekről, amelyek között a rugalmas iskolakezdés visszaállítása mellett a rugalmas óvodakezdés lehetőségének megteremtése is szerepel.

@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.