Bombariadó volt a Pécsi Tudományegyetemen

Úgy tudni, több száz diáknak kellett elhagynia a Közgazdaságtudományi és a Jogi Kar épületét.

  • Eduline

A Pécs Aktuál szerint pont most zajlik a Pécsi Pénzügyi Napok, ezért neves előadók és nagyon sok hallgató tartózkodott az épületben.

A lap értesülései szerint a rendőrök jelenleg átvizsgálják az épületet robbanószer után kutatva.

Mindeközben az egyetem az MTI-vel közölte, hogy 11:45 óra helyett 12:30-kor kezdődött a Pécsi Pénzügyi Napok sajtótájékoztatója új helyszínen, a PTE Szenátusi Tanácsterem (a Vasvári Pál u. 4-ben). A Pécs Aktuál azonban úgy tudja, a Vasvári Pál utcát lezárták, csak gyalogosan lehet megközelíteni az intézményt.

Hozzászólások

„A pedagógusoknak levegőre van szükségük” – Lannert Judit szerint a rendszer nem engedi hibázni sem a tanárokat, sem a diákokat

A pedagógusértékelési rendszer teljesen elhibázott. Nem elég szeretni a gyerekeket, hinni is kell bennük. A magyar oktatás bebetonozza a különbségeket. Ilyen állításokat fogalmazott meg Lannert Judit abban a majdnem egyórás interjúban, amelyet Magyar Péter készített vele, miután bejelentette, hogy őt jelöli a TISZA-kormány gyermek- és oktatásügyi miniszterének.

„Szegregált iskolából nem vezet út egyetemre” – a pedagógiai kultúrában látják a fő problémát a szakértők

Nagyon ambiciózus vállalás a Tisza Párt részéről minden gyereket megtanítani értőn írni-olvasni az alsó tagozat végére, az oktatási rendszer átalakításához nemcsak szerkezeti reformokra, hanem „mentális forradalomra” is szükség lenne – többek között erről beszélgetett Lannert Judit, Nahalka István és Váradi Balázs a Qubit podcastjában.

@eduline.hu A számológépetek többet segíthet a matekérettségin, mint gondolnátok. A @studium_generale matekosai most megmutatják, hogyan spórolhattok akár 10 percet a számolások idejéből. #érettségi #érettségi2026 #fyp #szponzorálttartalom #raiffeisenbank ♬ eredeti hang - eduline.hu

Ruff Bálint a lopás történeti megítéléséről írta diplomamunkáját a Pázmányon

A leendő Miniszterelnökséget vezető miniszterről beszél mindenki, sokan nagy reményeket fűznek hozzá – többek között azért, mert rendszeresen az elszámoltatás és a jogi következmények érvényesítésének fontosságáról beszélt. Ruff Bálintot már a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi karán is a lopás megítélésének kérdése foglalkoztatta.