A bombafenyegetések az őszi érettségiket is megzavarták
Összesen 69 érettségiző vizsgáját érintette a sorozatos bombariadó.
Összesen 69 érettségiző vizsgáját érintette a sorozatos bombariadó.
Alig egy héttel a korábbi bombafenyegetés után szerdán ismét rendőrök vizsgálták át a XV. kerületi iskola épületét, Ózd polgármestere pedig a közösségi oldalán közzétette azt a fenyegető levelet, amelyben több tucat borsodi iskola neve szerepel.
Míg egy egyedi, budapesti bombariadó elkövetőjét órákon belül elfogták a rendőrök, az országosan több mint hetven oktatási intézményt célzó hálózati támadás mögött profi elkövetők és nemzetközi szálak húzódnak meg.
Október 20-án kedden több oktatási intézmény is bombafenyegetést kapott, az általános iskolák és gimnáziumok mellett egy egyetem is érintett.
A hétfői iskolai bombariadó-hullám nem diákcsíny volt. Kedden újabb budapesti gimnáziumok kaptak fenyegetést.
A Radnótiban rendkívüli tanítási szünetet rendeltek el, a Trefort épületét reggel vizsgálták át a tűzszerészek.
Nem a 2026 októberi az első alkalom, amikor bombával fenyegettek meg egyszerre több iskolát Magyarországon.
Mutatjuk az új dátumot.
Több budapesti kerületben is szükség volt arra, hogy az átvizsgálás idejére elhelyezzék a diákokat.
Vajdasági és erdélyi iskolákat is érintett a bombafenyegetés.
„Ma eljött a bosszú napja” - olvasható abban a levélben, melyet több médiaszolgáltató is megkapott október 19-én. Ebben több tucat budapesti és vidéki iskola szerepel, hogy az épületben robbanószerkezetet helyeztek el.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Eleinte két XV. kerületi iskoláról érkeztek hírek, azóta azonban kiderült, hogy jóval több intézmény kapott fenyegetést.
A rendőrség csütörtök reggel megkezdte az épületek átvizsgálását.
Az intézményekhez fenyegető levelek érkeztek.
Az FBI segítségével kapták el.
Rodler Lili
A hatóságok jelenleg is nagy erőkkel vizsgálódnak.
Székács Linda
Lehetetlen feladatot kellene megoldani a középiskoláknak, ha éppen az érettségi alatt lenne bombariadó.
A ballagás napján jelentettek bombariadót a IX. kerületi iskolában.