Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Elmaradt a tanítás szerdán az összes montenegrói általános és középiskolában, valamint bezárták az óvodákat is azt követően, hogy 41 iskola kapott elektronikus levelet arról, hogy robbanószerkezetet helyeztek el az épületében - közölte a montenegrói közszolgálati televízió.
Az oktatásügyi minisztérium, valamint a belügyi tárca közösen döntött az iskolák és óvodák bezárásáról, az ügy vizsgálata még folyik, egyelőre egyik érintett iskolában sem találtak semmilyen robbanószerkezetet.
Az iskoláknak küldött fenyegető e-mailekben az állt, hogy az iskola területén számos bombát helyeztek el. "Mindig is a bosszúról álmodtunk. Most mindent megbosszulunk, eljövünk az iskolába. Mindenkit megölünk. Senki sem marad életben. Az egész város vérezni fog" - írták a levélben. A rendőrség a feladó IP-címe alapján igyekszik felderíteni, ki küldhette az üzeneteket.
Milo Djukanovic államfő és Dritan Abazovic megbízott miniszterelnök szerint a fenyegetésekkel a feladók azt szeretnék elérni, hogy bizonytalanság legyen az országban a kormány megalakítása és a nyári turisztikai szezon megkezdése előtt.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.