Schadl-ügy: lezárták a vizsgálatot, nem találtak szabálytalanságot a pécsi egyetemen

Lezárták a Schadl-üggyel kapcsolatos vizsgálatot, és nem találtak "vizsgákkal kapcsolatos visszaélést vagy egyéb szabálytalanságot" - közölte a Pécsi Tudományegyetem.

  • Eduline

„A Pécsi Tudományegyetem 2022. január 19-én vizsgálatot indított, miután a sajtóban megjelent cikkek szerint hivatásetikai etikai szabályok és a vizsgaszabályzat megsértésének gyanúja merült fel. A vizsgálat lezárult. A belső vizsgálat által feltárt adatok alapján nem volt megállapítható egyetemi vizsgákkal kapcsolatos visszaélés, vagy egyéb szabálytalanság” – írja közleményében az egyetem.

Hozzátették azt is: a bizottság ajánlásokat fogalmazott meg a vizsgák lebonyolításának rendjére vonatkozó szabályok és hivatásetikai normák szigorú betartására, valamint szükség szerinti felülvizsgálatára. „A Pécsi Tudományegyetem ezzel az ügyet lezártnak tekinti” – szögezik le.

Ahogy korábban már írtunk róla, Schadl Györgyöt, a Magyar Végrehajtói Kar elnökét többen kérhették arra, hogy segítsen a jogi diplomájukhoz szükséges vizsgák letételében, erre egyetemi kapcsolatai miatt lehetősége lehetett.

Az ügyben a szegedi és a pécsi egyetem, valamint a Pázmány is vizsgálatot indított. A szegedi egyetem egy nap alatt le is zárta az eljárást, a PPKE pedig egy hét elteltével közölte, „vizsgáztatással kapcsolatos szabályszegés nem történt”.

Hozzászólások

Alapítványi vagy egyházi iskolákba kényszerülnek a „feketelistázott” tanárok: a tankerületek indoklás nélkül utasítják el azokat, akik a státusztörvény miatt mondtak fel

Már az órarendje is elkészült egy matematika-fizika-kémia szakos tanárnak, az iskola számított rá, a tankerület azonban végül megvétózta a felvételét. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint nem egyedi esetről van szó: továbbra is falakba ütköznek azok a pedagógusok, akik 2023-ban a státusztörvény miatt hagyták el a közoktatást, majd később visszatérnének. A szakszervezet szerint informális „feketelista” működik a tankerületek között, a Klebelsberg Központ ugyanakkor többször is tagadta ennek létezését.

„Mindent megtettünk a konkrét fenyegetésen kívül” – A Trefort igazgatója fideszes politikusoktól kért segítséget a tanári engedetlenség idején 2022-ben

Az Eduline-hoz került levelezés szerint a 2022-es pedagógus polgári engedetlenségi akciók előtt az ELTE Trefort Ágoston Gimnázium igazgatója, Csapodi Zoltán fideszes politikusokhoz fordult segítségért. Az e-mailek alapján az igazgató arról számolt be, hogy kollégáival igyekeztek lebeszélni a tanárokat a tiltakozásról, és még sajtómegjelenésekkel is próbálták mérsékelni a helyzetet. Csapodi elismerte a levelek hitelességét, ugyanakkor azt mondta, nem politikai kapcsolatai, hanem a tanárhiány és a diákok jövője miatti aggodalom vezette.

Egy lépéssel közelebb az Erasmus és a Horizont-programokhoz: benyújtották a kekva-rendszer átalakítását célzó törvényjavaslatot

Újabb lépést tett a kormány annak érdekében, hogy a magyar egyetemek visszakerüljenek az Erasmus+ és a Horizont Európa programokba. A kedden benyújtott törvényjavaslat megszüntetné a jelenlegi formájában működő alapítványi fenntartói rendszert, és a kabinet szerint megnyithatja az utat a több mint 2 milliárd eurónyi uniós felsőoktatási forrás előtt.

Lannert Judit: kivezetik a pedagógusképzést az NKE-ről, és megszüntetik az egyetem továbbképzési monopóliumát

Átalakítanák a pedagógusok képzési rendszerét: megszűnne a Nemzeti Közszolgálati Egyetem kiemelt szerepe a továbbképzésekben, a tanárképzés pedig fokozatosan más intézményekhez kerülne – erről írt közösségi oldalán Lannert Judit oktatáskutató. A már tanulmányaikat megkezdő hallgatók a tervek szerint változatlan feltételekkel fejezhetnék be képzésüket.