A pécsi egyetem is kötelezővé tette a koronavírus elleni oltást

A Pécsi Tudományegyetem oktatóinak és dolgozóinak is kötelező az oltás, ha nemet mondanak a vakcinára, fizetés nélküli szabadságra küldik őket – közölte az egyetem az Eduline-nal.

  • Szabó Fruzsina

Erről hétfőn döntött az egyetem operatív stábja, az erről szóló rektori-kancellári utasítás november 22-én lép életbe.

„Természetesen kivételt képez ez alól, ha valaki orvosi igazolás alapján nem kaphat oltást. Aki meggyőződésből vagy egyéb, nem orvosi okból kifolyólag nem kíván élni az oltás lehetőségével, azt a munkavállalót kötelezően fizetés nélküli szabadságra küldi majd a munkáltató. Amennyiben utóbb mégis felveszi az oltást az illető, és ezt igazolja, természetesen újra munkába állhat” – írják a közleményben.

A pécsi egyetemen hetek óta kötelező a maszkviselés, november elejétől szigorítottak a szabályokon, a hallgatóknak az órákon is maszkot kell viselniük.

Korábban a Szegedi Tudományegyetem, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem, valamint a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem döntött arról, hogy kötelezővé teszik a koronavírus elleni védőoltást. Erről saját hatáskörben dönthetnek, hiszen fenntartójuk már nem az állam.

Hozzászólások
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.