Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Tantárgyfelvétel - egy szó, amitől a legtöbb gólyának a hideg futkos a hátán. Tudjuk, hogy ezt a témát minden évben hatalmas pánik övezi - ezért most összeszedtük az általános tudnivalókat róla.
Az első tantárgyfelvétel nem egyszerű, ezt mi is tudjuk. De a legfontosabb, hogy tudjátok, nem vagytok még elkésve. Ilyenkor nem ritka, hogy a különböző egyetemre felvételiző volt osztálytársak egymás idegeleik ki a kérdéssel: "nálatok volt már tantárgyfelvétel?".
Korábbi magyarázó cikkünket itt olvashatjátok el a diákigazolvány-igénylésről.
Először is jó, ha tudjátok, sok egyetemen az elsőt a mentorok vagy a HÖK-ösök intézik nektek, de mindenképpen lesz segítségetek. Arról, hogy pontosan mikor és hogyan kell majd felvennetek az órákat, az egyetem tájékoztat majd benneteket, nektek csak néznetek kell az e-maileket, Neptunt vagy az egyetem Facebook-oldalát.
Neptun, az első lépés
A felvételi után mindenki megkapja majd a kódját és a jelszavát, amivel az egész egyetem alatt hozzáfér majd a híres Neptunhoz. Ha ti már megkaptátok, nézzetek körbe, fussatok át a menüpontokon, hiszen itt tudtok majd tandíjat befizetni, kollégiumba jelentkezni, ösztöndíjat igényelni vagy diákhitelt felvenni. De ne kapkodjátok el a tantárgyfelvételt.
Sok elsőéves úgy indul neki az első Neptunos kalandjának, hogy hallotta felsőbb évesektől, ha nem jelentkezik időben, akkor csak a legrosszabb órák, előadók maradnak. Az egyetemek ezért azt szokták kérni, hogy ne kapkodjátok el a tantárgyfelvételt - nemcsak magatoknak okozhattok keveredést, hanem a szaktársaitoknak is. Sőt az egyetemek általában tartanak közös tantárgyfelvételt, ezt érdemes megvárni. De mit csináljatok, ha egyedül kell felvennetek?
Mit érdemes már most megtenni?
Ahhoz, hogy fel tudjátok venni a tárgyaitokat először is szükségetek lesz a tanegységlistátokra. Ezt minden egyetemen az adott kar, vagy képzés hasznos dokumentumai között találjátok. Fontos, hogy a saját évfolyamotokra vonatkozót töltsétek le, előfordulhat, hogy az évek alatt változott a lista és rátok már nem is az vonatkozik, ami az egy évvel korábban kezdő évfolyamra.
Ha megvan a tanegységlista, mindenképpen nézzétek át, az egyetem egyes tárgyakat melyik félévre javasolja. A legtöbb előadás vagy szeminárium mellett ott lesz, hogy 1-3. félévben javasolt, vagy éppen a 4-6. félévben. A listából azt is kileshetitek, hogy egyes tárgyakra épül-e a későbbiekben más tantárgy. Nagyon sok esetben, ha nem teljesítitek például a statisztika 1-et, nem vehetitek fel később a statisztika 2-t.
Ha ezeket megnéztétek, indulhat a szervezés. Minden tantárgynak van egy kódja - ez azért nagyon fontos, mert, ha más kódon végzitek el, az a diplomátoknál az utolsó félévben lehet gond. A rendszer ugyanis nem képes értelmezni a többi kódot, ha pedig más kódon teljesítitek az adott tárgyat, előfordulhat, hogy a következő féléves tárgyakat már nem engedi felvenni a Neptun, és kreditátviteli kérelmet kell beadnotok a továbbhaladáshoz. Tehát nem a név, a tantárgykód számít! Ha esetleg változott a tanegység a korábbi évekhez képest, és az oktatók a jól megszokott régi listából hirdetnek, rossz kódon, jelezzétek a HÖK-ösöknek.
A tanegységek szempontjából hármat is megkülönböztetünk:
A tantárgyfelvételnél még két fontos dologra is érdemes figyelni a kód, és az oktatók neve mellett: a kapacitás és az időpont.
Miért fontos a kapacitás? Az első félévben a legtöbb szakon vannak olyan bevezető előadások, amikre az egész évfolyam jelentkezik - ha kötelező tárgyatok kapacitásából csúsztok ki, mindenképp jelezzétek ezt is a HÖK-ösöknek, lehet, hogy tudják bővíteni a kurzust. Erre a későbbiekben is érdemes figyelni, nehogy csúszás legyen a vége. A kapacitás azonban a szabadon választható tárgyak esetében sokszor egy végleges korlát, ha nem fértek bele, nem tudjátok felvenni. Igen, igaz, hogy a legjobb előadások és szemináriumok hamar betelnek, de ne izguljatok, ha elsőre nem lesz meg, majd a következő félévben sikerül.
Időpont: ez nem csak amiatt fontos, hogy tudjátok, pénteken nem kell egyetemre menni vagy hétfőn reggel 8-kor már ott kell lennetek. Nagyon figyeljetek az ütközésekre, ha ugyanis ilyen van, akkor nem biztos, hogy két jelenlétis - azaz kötelező részvételes - órán ott tudtok lenni. Ha két kötelező tárgyatok üti egymást, jelezzétek az illetékeseknek, vagy jelentkezzetek át egy másik kurzusra, ha erre van lehetőség. Olyan is van, hogy "csak" összecsúsznak a tárgyak és csupán fél órában kéne egyszerre két helyen lennetek. Ezt is érdemes első körben jelezni a tanulmányiskoknak, ha nincs más alternatíva, akkor beszéljetek a tanárokkal. Ilyenkor egyébként az oktatók is szoktak "engedni", ha ütközés miatt előbb kell elmennetek az óráról, jelezzétek a félév elején.
Mit nem érdemes megtenni?
Az eszeveszett tantárgyfelvétel nem okos dolog. Sőt azt sem ajánljuk, hogy szabad felsőbb éveseknek ajánlott órákra iratkozzatok be. Ezért (is) nagyon fontos, hogy kövessétek a tanegységlistát, mert lehet, hogy egyes előadásoknak nincs feltüntetve konkrét előkövetelménye, az esetek többségében egy elsőéves nem sok mindenhez tud hozzászólni egy negyedik féléves tárgyhoz. Illetve a felsőbb éveseknek is bekeverhettek, lehet, hogy ők éppen miattatok csúsznak ki egy kötelező tárgyukról.
Túlvállani sem érdemes magatokat. Az is nagyon sokszor előfordul, hogy bár követitek a tanegységlista szabályait, felveszitek az összes első félévre ajánlott órát és mindegyikre be is kerültök. Nem véltlenül ajánlanak 30 kreditek egy félévre (nem véletlen, hogy 180 kredites alapképzés esetén ez pont kijön egyenlően). Lehet egyszerre 82 kreditet is teljesíteni – minden évben vannak rekorderek -, de nem biztos, hogy első félévben érdemes. Gondoljatok a szabadidőre, a diákmunkára és főleg a vizsgaidőszakra, amikor ez a sok kredit tömérdek vizsgát is jelent.
Nem érdemes minden pletykát ténynek venni sem. Lehet, hogy elindulnak a pletykák a gólyatáborban, hogy kihez nem érdemes órát felvenni, mert szigorú vagy mert szivatósak a vizsgák. Hallgassátok meg őket, jegyezzétek is meg, de első körben ne ez alapján döntsetek.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.
Csehországban ez az arány közel kétszer ekkora.
Megjelentek a Közszolgállás oldalán a szakképzési centrumok főigazgatói pályázatai. A jelentkezőknek kevesebb mint egy hónapjuk van arra, hogy benyújtsák a pályázatukat.
@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu
A benyújtott törvényjavaslat szerint szenteste napján az üzletek többsége is zárva tartana, hogy minél többen tölthessék pihenéssel és a családjukkal az ünnepet.
A minisztérium az oktatás több területén is kíváncsi arra, mi működik jól a mindennapokban, mi okozza a legnagyobb nehézséget, és hol van leginkább szükség változásra.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt kezdeményezte Hankó Balázs mentelmi jogának felfüggesztését a legfőbbügyész-helyettes.