Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Úgy néz ki, az tavaszi félév távoktatása sem akadályozta meg az egyetemi sztahanovistákat a kreditgyűjtésben.
Nemrég írtunk egy olyan hallgatóról, aki a BME Gépész Karán egy félév alatt 61 kerditet szerzett a féléves 30 ajánlott kredit helyett, azonban úgy tűnik mégsem ez az országos rekord.
Egy olvasónk nemrég osztotta meg a féléves teljesítményét, ő a tavaszi félév alatt 70 kreditet hozott össze az Eszterházy Károly Egyetem egri kampuszán.

A helyzet netovábbja, hogy az említett hallgató ebben a félévben fejezte be az egyetem tanulmányait a Földrajz-Történelem középiskolai tanár szakán, nem is akármilyen: 4,53-as átlaggal.
Le a kalappal!
Megvan az új kreditrekord: egy félév alatt két félévnyi tárgyat teljesített
Idén sem marad el a kreditrekord az egyetemen, most 61 kredit a csúcs.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.