Nem kapkodták el: egy hónappal az indulás előtt bejegyezték a modellváltó egyetemek fenntartó alapítványait

2021 szeptemberétől több mint 180 ezren tanulnak majd alapítványi egyetemen.

  • Eduline/MTI

Bejegyezték a modellváltó egyetemeket fenntartó alapítványokat – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szerdán az MTI-vel. „Szenátusaik kezdeményezései alapján idén augusztustól újabb tíz felsőoktatási intézmény működhet rugalmasabb keretek között, Tokajban pedig új borászegyetem alakul” – fogalmaztak a közleményben.

Az Országgyűlés áprilisban döntött arról, hogy újabb felsőoktatási intézmények fenntartói jogait adják át közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványoknak. „A mai nappal az utolsó alapítvány bejegyzése is megtörtént, mindegyikük megkezdheti tehát működését" - írja a minisztérium.

Az ITM szerint 2021. augusztus 1-jével csatlakozik az új fenntartói modellben működő intézmények sorába a Budapesti Gazdasági Egyetem, a Debreceni Egyetem, a Dunaújvárosi Egyetem, a Magyar Táncművészeti Egyetem, a Nyíregyházi Egyetem, az Óbudai Egyetem, a Pécsi Tudományegyetem, a Semmelweis Egyetem, a Szegedi Tudományegyetem és a Testnevelési Egyetem. A világhírű borvidéken létrejön a kiemelten szőlészettel-borászattal foglalkozó első hazai felsőoktatási intézmény, a Tokaj-Hegyalja Egyetem.

Alig marad állami egyetem

Jelenleg az összesen 21 modellváltó egyetemen tanul a hallgatók közel 70 százaléka, azaz több mint 180 ezer ember. Az Eszterházy Károly Egyetemet az Egri Főegyházmegye veszi át, így összesen 30 ezer egyetemista próbálkozhat a diplomaszerzéssel egyházi fenntartású intézményekben. Ezek a számok önmagukban is beszédesek, mi azonban korábban készítettünk egy térképet is a 2021-es - akkor még csak tervezett - állapotokról:

Eduline

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Nem minden iskolában emelkedett 10 százalékkal a pedagógusok fizetése

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint központi számítási hiba miatt nem volt megfelelő fedezete a pedagógusok idei, 10 százalékos béremelésének. Bár a kormány utólag korrigálta az előirányzatot, a szakszervezet úgy látja: a késlekedés miatt az emelés egy része nem egységesen valósult meg. Voltak olyan iskolák, ahol a rendelettel ellentétben nem érte el a 10 százalékot a béremelés.