Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Takáts Elődöt nevezték ki a Budapesti Corvinus Egyetem új rektorává - közölte az egyetem.
Takáts Lánczi Andrást váltja augusztus 1-től, aki az elmúlt hat évben vezette az intézményt.
Az új rektor 1999-ben szerzett egyetemi diplomát a Corvinus jogelődjén, a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen, pénzügy-gazdaságpolitika szakirányon. 2000-ben tőzsdei szakvizsgát tett, 2002-ben a CEU-n szerzett közgazdaságtudományi mesterfokozatot. A Princeton Universityn 2004-ben MA-, majd 2006-ban PhD-fokozatot szerzett közgazdaságtudományból.
Dolgozott az Európai Központi Bank, a Magyar Nemzeti Bank és a Federal Reserve Bank of New York kutatójaként, majd a Nemzetközi Valutaalapnál. 2009 óta a bázeli székhelyű Bank for International Settlements közgazdásza, majd vezető közgazdásza. 2018-tól a London School of Economics and Political Science óraadója.
2019-től a Budapesti Corvinus Egyetem címzetes egyetemi tanára. 2021-ben a Corvinus szenátusa támogatta egyetemi tanári pályázatát, majd a köztársasági elnök egyetemi tanárrá nevezte ki.
Takáts Előd a pénzügyek, a makroökonómia és a monetáris politika közös területein folytat kutatásokat, legújabb kutatási területei a demográfia és a klímaváltozás közgazdaságtana.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Távozik a Mathias Corvinus Collegium éléről Szalai Zoltán főigazgató. A HVG birtokába került búcsúlevél szerint nem saját elhatározásából hagyja el az intézményt, munkája az új vezetés döntése alapján szűnt meg.
Az egyeztetésen szóba került a pedagógusok értékelési rendszere, az SNI-s gyerekek ügye és az új NAT is. A Civil Közoktatási Platform szeptember 22-én első alkalommal egyeztetett Kókayné Lányi Marietta közoktatásért felelős államtitkárral, a találkozó részleteiről a szervezet a Facebookon számolt be.
A hallgatók stresszforrásaira, anyagi helyzetére, mentális jóllétére és munkavállalására is rákérdeznek abban a kérdőívben, amely az új felsőoktatási stratégia kialakítását szolgálja. Arra is kíváncsiak, mennyire készíti fel az egyetem a diákokat a munkaerőpiacra.
A Pedagógusok Szakszervezete alapvetően támogatja a továbbképzési rendszer átalakítását, de több ponton is változtatna a kormány társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetén. Többek között a belső képzésekért járó krediteket és a helyettesítések elszámolását is módosítanák.
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu
Újabb mélypontra esett a születésszám Magyarországon, az aktuális termékenységi viszonyok fennmaradása mellett 1,29 gyerek jutna egy nőre. A KSH adataira Magyar Péter is reagált.
Bocsánatot kért Lannert Judit azoktól, akiket megbántott egy évekkel ezelőtti, még oktatáskutatóként tett megszólalásában használt focis hasonlatával. Lannert szerint a most terjedő, kiragadott részlet egyáltalán nem adja vissza eredeti mondandóját, ugyanakkor elismerte, hogy a hasonlat nem volt szerencsés.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Jelenleg 853 iskolaőr teljesít szolgálatot az oktatási intézményekben, és további 284 iskola szeretne csatlakozni a programhoz.