Megszületett a döntés: 2021-ben is kapnak nyelvvizsga-amnesztiát az egyetemisták

Szerdán döntött a kormány: idén is kapnak "felmentést" azok, akik a járványhelyzet miatt nem tudták megszerezni a diplomához szükséges nyelvvizsgát. A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) korábbi becslése szerint idén 20-25 ezer végzős egyetemistának gyűlt meg a baja a nyelvtanulással - ők a "nyelvvizsga-amnesztia" nélkül nem kapnák meg a diplomájukat.

  • Csik Veronika

Cikkünk frissült: Pénteken megjelent a Magyar Közlönyben, hogy pontosan kik vehetik át a diplomájukat nyelvvizsga-bizonyítvány nélkül.

A kormány elfogadta a HÖOK javaslatát, és felfüggeszti a nyelvvizsga-követelményt a 2021. augusztus 31-ig végzőkre. Így idén sem szükséges nyelvvizsga a diploma átvételéhez

- jelentette be a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája Facebook-oldalán.

A pontos részleteket egyelőre még nem ismerjük, de amint megjelenik a rendelet, megírjuk.

Sokáig úgy tűnt, az Innovációs és Technológiai Minisztérium nem számol újabb nyelvvizsga-amnesztiával (tavaly a járványhelyzetre hivatkozva nyelvvizsga nélkül is megkaphatták diplomájukat azok, akik augusztus végéig záróvizsgáztak), legalábbis február elején ezt írta a tárca az Eduline kérdésére. A napokban azonban mégis meghallgatták a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) javaslatát.

Ők azt javasolták, idén is adjanak nyelvvizsga-amnesztiát a végzős egyetemistáknak és főiskolásoknak. A szervezet becslése szerint akár 25 ezer diploma is bennragadhat a nyelvvizsga hiánya miatt, a hallgatók egy része ugyanis nem tudta megszerezni a bőrkötétes bizonyítványt – márciusban a nyelviskolák és a nyelvvizsgaközpontok is bezártak, sokáig csak online órákat és vizsgákat tarthattak.

A kormány tegnap döntött az amnesztiáról: Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter kedden kijelentette, azt javasolják a kormánynak, hogy idén is kaphassák meg a diplomájukat azok a hallgatók, akik nem tudtak nyelvvizsgát szerezni az elmúlt hónapokban.

Nem mindenki támogatta az ötletet

A Nyelvtudásért Egyesület a HÖOK kezdeményezésére reagálva jelezte, szerintük az idei szezonban nem vizsgáznának kevesebben, mint 2019-ben (amikor még a hagyományos rendszerben működött a nyelvvizsgaszektor). Az egyesület szerint más okok állnak a nyelvvizsga nélkül egyetemet végzők magas száma mögött - a válság által anyagilag komolyan érintett vizsgaközpontok szerint nem a nyelvvizsga-amnesztia, hanem a megfelelő nyelvi képzés biztosítása lenne a megoldás.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Könnyebb bejutás, ösztöndíj, nagyobb lemaradás: így kerül a hátrányos helyzetű diákok 89 százaléka a szakképzésbe

10-ből 9 hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű diák szakképzésben, vagyis technikumban, szakgimnáziumban vagy szakképző iskolában, tanul. Ezen belül valamivel többen járnak szakképző iskolába, ahol három év alatt szakmát szerezhetnek. Az ösztöndíjak és az egyszerűbb bejutás vonzóvá tehetik ezeket a képzéseket, miközben a 2025-ös PISA-mérés alapján a szakképző iskolákba járó 15 évesek jelentős része komoly kompetenciahiánnyal küzd.

Először mértek számítógépes problémamegoldást a PISA-n: mit tud valójában egy jól teljesítő 15 éves?

A PISA 2025-ben először mérte a 15 évesek számítógépes problémamegoldását. A diákoknak többek között adatokat kellett elemezniük, kísérletezniük, valamint számítógépes produktumokat létrehozniuk és javítaniuk. A magyar tanulók ezen az új területen valamivel az OECD-átlag alatt teljesítettek, az egyes iskolatípusok között pedig hatalmas különbségek vannak.

Megszűnnének a kötelező tartalmi megújító képzések, nem kellene NAT-vizsga a gyakornokoknak – társadalmi egyeztetésen a pedagógus-továbbképzés átalakítása

Az iskolák és óvodák nagyobb szerepet kaphatnának saját pedagógusaik továbbképzésében és megszűnnének a központilag szervezett tartalmi megújító képzések. A 120 kredites, ötéves továbbképzési kötelezettség továbbra is megmaradna, de változna, hogyan lehet teljesíteni. A kormány terve szerint az intézmények saját belső képzéseket is szervezhetnének.

@eduline.hu Mehringer Marci megosztotta a véleményét, tapasztalatait az oktatásról @Mehringer #mehringer #eduline #magyar #fy #magyartiktok ♬ eredeti hang - eduline.hu

Lépjünk ki a tesztmánia bűvköréből: a három lépés, amivel a tanárok megváltoztathatják a világot

Négyévente, amikor nyilvánosságra hozzák a PISA-tesztek legújabb eredményeit, menetrendszerűen beindul a reflexszerű szirénahang. Politikusok, szakértők és a sajtó képviselői egymást túlkiabálva vonják le az „elkerülhetetlen" következtetéseket: szigorítani kell, következetesebbnek kell lenni, több tananyagot kell lenyomni a gyerekek torkán, s több időt kell az iskolapadban kötelező feladatokkal tölteniük. Mindezt úgy tálalják, mintha a PISA-teszt valóban bármi lényegeset megmutatna arról, mi történik az iskolában, vagy hogy mi is az a tanulás valójában. Vélemény.