Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Van olyan egyetem, ahol 100 alapszakos hallgató közül 97-en időben megszerzik a diplomához szükséges nyelvvizsgát, míg más intézményekben minden második BA-/BSc-szakosnak meggyűlik a baja a nyelvtanulással – ez derül ki egy friss kutatásból. Tavaly, a koronavírus-járvány első hulláma idején a kormány nyelvvizsga-amnesztiát adott azoknak, akik a bőrkötéses bizonyítvány hiánya miatt nem tudták átvenni diplomájukat. Kérdés, idén is kapnak-e hasonló könnyítést a végzős egyetemisták.
Minden ötödik alapszakos hallgató azért nem kapta meg a diplomáját, mert nem szerezte meg időben a nyelvvizsgát - ez derül ki abból a friss tanulmányból, amely azoknak az egyetemistáknak és főiskolásoknak az eredményeit vizsgálta, akik a 2009/2010-es és a 2011/2012-es tanév között kezdték meg tanulmányaikat, néhány évvel később pedig sikeres záróvizsgát tettek.
Összességében a hallgatók 77-79 százaléka teljesítette a diploma megszerzéséhez előírt nyelvi követelményeket, közülük minden harmadiknak már felvételizőként megvolt a nyelvvizsgája, 27-28 százalékuk az alapképzés alatt, 14-20 százalékuk azonban csak a képzés után nyelvvizsgázott sikeresen. Az osztatlan szakokon (ezek közé tartozik például a jogász-, az orvosi, a tanári szak) ennél sokkal jobbak az arányok: a hallgatóknak mindössze 3-5 százaléka nem tudta időben letenni a nyelvvizsgát, és csúszott emiatt a diplomaszerzése. Igaz, ebben az is közrejátszik, hogy 62-69 százalékuk már a felvételinek is nyelvvizsgával futott neki.
Nyelvvizsga-amnesztiát kérnek. De nem biztos, hogy kapnak
Az arányok alighanem ma is hasonlóak, így az idén végzettek közül egyre többeket foglalkoztat az a kérdés, ők is kapnak-e majd felmentést a nyelvvizsga megszerzése alól. Tavaly a kormány a koronavírus-járvány első hulláma idején - a rendkívüli helyzetre hivatkozva, a gazdaságvédelmi akcióterv részeként - úgy döntött, hogy az egyetemek, főiskolák kiadhatják a nyelvvizsga hiánya miatt "beragadt" diplomákat.
Közel 110 ezer diplomát állítottak ki az intézmények a nyelvvizsgamentesség miatt - azok a volt hallgatók vehették át az oklevelet, akik 2020. augusztus 31-ig záróvizsgát tettek. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) az Eduline kérdésére még februárban azt írta, idén nem terveznek a tavalyihoz hasonló "nyelvvizsga-amnesztiát" - azóta persze a nyelvtanulási lehetőségek is szűkültek a járvány harmadik hulláma miatt, a nyelviskolák például március 8-a óta csak online órákat tarthatnak, ahogy a nyelvvizsgaközpontok is kizárólag online vizsgákat szervezhetnek.
Nem véletlen, hogy több mint ötezren írták alá azt a petíciót, amelynek elindítói azt kérik a kormánytól, hogy a járványügyi helyzet miatt hosszabbítsák meg a tavalyi "felmentést".
Vezet az informatika képzési terület
A már idézett kutatás eredményei alapján arra lehet következtetni, hogy valószínűleg ma sem minden képzési területet érint egyformán a nyelvvizsgaprobléma. A tanulmány szerint a művészetkozvetítési terület alapképzésein a legrosszabb a helyzet, a hallgatók 26-31 százaléka nem teljesíti a nyelvi követelményeket.
A másik véglet az informatikai terület: a legtöbb felvételiző már a jelentkezési lap leadása előtt rendelkezett a nyelvvizsgával, míg a gazdasági BSc-képzéseken tanulók jellemzően már egyetemistaként írásbeliztek és szóbeliztek, a jogi terület alapszakjainak hallgatói (a jogászképzés nem ide tartozik, de az igazságügyi igazgatási, valamint a munkaügyi és társadalombiztosítási igazgatási szak igen) nagy része a képzés befejezése után kapta meg a nyelvvizsga-bizonyítványát.
Az osztatlan képzések közül a műszaki szakokon okoz a legkevésbé gondot a nyelvvizsga-követelmény, a legtöbben már felvételizőként nyelvvizsgával rendelkeznek (a hallgatók 97-99 százalékának van bőrkötéses bizonyítványa. A művészeti osztatlan képzéseken (ilyen például a színművész, a szobrászművész, a dramaturg szak) ezzel ellentétben sokan küzdenek a nyelvtanulással, a kutatásban vizsgált hallgatók 21-38 százaléka nem rendelkezett a diploma megszerzéséhez szükséges nyelvvizsgával.
Nagyok a különbségek
Intézményenként is eltérőek az adatok. Az alapszakos eredmények alapján a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen a legjobb a helyzet (a BSc-szakosok 97 százaléka időben megszerezte a nyelvvizsgát), míg például az Eszterházy Károly Egyetemen minden harmadik hallgatónak okozott problémát a nyeélvvizsgaszerzés. A Károli Gáspár Református Egyetemen 91-93 százalék a nyelvi követelményt teljesítők aránya, míg az Edutus Egyetemen mindössze 41-44 százalék.
Az osztatlan szakokon tanulók közül a legtöbben az Eötvös Loránd Tudományegyetem hallgatói közül teljesítették időben a nyelvi elvárásokat, a legkevesebben pedig a Magyar Képzőművészeti Egyetem diákjai közül.
Mind az alap-, mind az osztatlan szakokon a középfokú nyelvvizsgával rendelkezők aránya a nagyobb – 80 százalék körüli –, kevesebben szereznek felsőfokú nyelvvizsgát, ennek aránya 20 százalék körül mozog. A nyelvvizsga típusát tekintve érthető módon mindkét képzéstípusnál a komplex vizsgák aránya a legmagasabb (hiszen ez szerepel a kimeneti követelményekben), és talán az sem meglepő, hogy az angol nyelv vezeti a nyelv szerinti toplistát, amelyet a német követ, de népszerű a francia, az olasz, a spanyol, sőt az eszperantó nyelv is.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).