Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Azt javasolják, hogy halasszák el a törvényjavaslatok tárgyalását, illetve vonják vissza azokat. Széleskörű, az érintettek bevonásával zajló vitát és az átalakítással kapcsolatos kérdések tisztázását szeretnék.
A Stádium 28 Kör, az MTA köztestületi tagjaiból alakult civil társaság 2021. március 26-án nyilvános online fórumot szervezett a felsőoktatás folyamatban lévő átalakításáról, most pedig állásfoglalást tettek közzé a témában - szúrta ki a hvg.hu Facebook-posztjukat. Eszerint
Szerintük "érthetetlen, hogy a pandémia tragikus időszakában miért van szükség kapkodó sietségre ebben a kérdésben, amikor a kockázat óriási, hiszen a tét a magyar fiatalok képzése hosszú távon. Rontani könnyű, a hibákat kijavítani nehéz" - írják. A törvény visszavonását javasolják és széleskörű, az érintettek bevonásával zajló vitát és az átalakítással kapcsolatos kérdések tisztázását szeretnék.
Az említett fórumon egyébként részt vett Stumpf István, a modellváltás koordinációjával megbízott kormánybiztos is, aki a civilek véleménye szerint a fenti pontokra nem adott érdemi választ. Ugyanakkor hangsúlyozta a modellváltás véleménye szerint pozitív aspektusait.
A kormány március 31-én éjfél előtt 13 törvényjavaslatot nyújtott be a parlamentnek a felsőoktatási modellváltással kapcsolatban - emlékeztet az oldal. A javaslatok valószínűsíthető elfogadása után a hazai felsőoktatás rendszere gyökeresen megváltozik.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.