A Freeszfe Egyesület lemond az új épületéről

Nagyjából egy hete vették át a Damjanich utcai épület kulcsait az SZFE-ről elkergetett oktatók és hallgatók, most mégis úgy döntöttek, új otthont keresnek az egyesületnek.

  • Eduline

Közösségi- és oktatási tér kialakítására keres helyszínt a Freeszfe Egyesület, miután a politikai fronttá vált hetedik kerületi épület bérleti jogairól lemondanak - írják közleményükben.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a Freeszfe Egyesület nagyjából egy hete vehette át a Damjanich utcai épület kulcsait Erzsébetváros polgármesterétől. A polgármester beszéde után - melyben köszöntötte és arra kérte a hallgatókat, "dolgozzatok egy olyan országért, amelyben érdemes élni” -, a hallgatók felfestették a Freeszfe szimbólumát egy táblára és kitették azt az épületre. Ezt követően megjelent egy közlemény, amely szerint az épületet valójában egy zeneiskolának szánták. A Freeszfe Egyesület így másnap közölte: szolidaritásukat fejezik ki a zeneiskolával, amellyel felvették a kapcsolatot, és gondolkodnak az ügy megoldásán.

Mai közleményükben kiemelték: "kiköltözésük a zeneiskola ügyének megoldását ugyan nem biztosíthatja, de közös reményeik szerint a növendékeket és mestereket övező támogatás kitartása eredményre vezet majd". Az új épület bérleti jogát pályázati úton elnyerő Várkonyi Zoltán Alapítvány a szemeszter végét tűzte ki az eredetileg határozatlan idejű szerződés felbontására.

A kulcsátvételkor azt mondták, a közösségi központban a képzésekhez kapcsolódó színházi vizsgaelőadásokat és vizsgafilmvetítéseket, közönségtalálkozókat, szakmai beszélgetéseket tartanak majd, ezen kívül ifjúsági programok széles választékát szeretnék kínálni, szakjaikhoz kapcsolódó workshopokkal, beavatószínházi és tantermi színházi előadásokkal, a legkisebb korosztálynak bábszínházi bemutatókkal. Hosszútávon felnőttképző tanfolyamok meghirdetésével nyitnák meg műhelyeik kapuit a különböző művészeti területeik iránt érdeklődők előtt, melyeket évtizedek óta alkotó és oktató színházi és filmes mestereik vezetnének - sorolták. Mindehhez most új helyszínt keresnek.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Fóti Péter: Miért olyan nehéz az iskola átalakítása?

Amikor az oktatás megújításáról, modernizációjáról vagy az önálló, tanulóközpontú tanulásról beszélünk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a változás útjában csupán a begyepesedett tantervek, a bürokrácia vagy a vaskalapos pedagógusok állnak. Azt gondoljuk: ha végre megadnánk a diákoknak a teljes szabadságot, a választási lehetőséget és a bizalmat, ők boldogan élvén vele azonnal virágzásnak indulnának. Vélemény.

Új igazgatói pályázatot írnak ki a csömöri iskolában: egy szülő csuklószorításról és megalázó büntetésekről beszélt Bátovszky János kapcsán

Már a tanév második félévétől új vezetője lehet a Csömöri Mátyás Király Általános Iskolának. A Blikknek megszólalt egy szülő is, aki azt állítja, Bátovszky János igazgató korábban durván megszorította a lánya csuklóját. Egy másik gyerekkel pedig állítása szerint százszor íratta le büntetésből, hogy „nem szaladunk”.

@eduline.hu

„A pedagógusok féltek meghívni, bármennyire is szükségesnek, jónak tartották a civil szervezetek jelenlétét” @amnesty_magyarorszag #eduline #iskola #magyar #civilszervezetek

♬ eredeti hang - eduline.hu

Még várják a jelöléseket a Karikó Katalin Nobel-díjából alapított JATE-díjra

Szeptember 8-ig várják a jelöléseket a Karikó Katalin Nobel-díjának pénzjutalmából alapított JATE-díjra. Három kategóriában – alumni, oktatói-kutatói és hallgatói – lehet jelölni a Szegedi Tudományegyetem közösségéhez kötődő személyeket. A Nobel-díjas kutató közben a pályakezdő fiataloknak is üzent: szerinte nem a hibátlan pályaív, hanem a kudarcok utáni újrakezdés képessége vezet sikerhez.