Freeszfe: átvették új épületük kulcsait az SZFE felmondott tanárai és a hallgatók

Egy nappal az után, hogy elbúcsúztak korábbi épületüktől és az Ódry Színpadtól, Erzsébetváros polgármestere jelképesen átadta az új épület kulcsát az SZFE hallgatóinak.

  • Eduline

A Damjanich utcai épületének kulcsát tegnap Niedermüller Péter erzsébetvárosi polgármestertől átvette a Freeszfe Egyesület. A polgármester beszéde után - melyben köszöntötte és arra kérte a hallgatókat, "dolgozzatok egy olyan országért, amelyben érdemes élni” -, a hallgatók felfestették a Freeszfe szimbólumát egy táblára és kitették azt az épületre.

„A Freeszfe egyesület rövidtávú célja, hogy intézményen kívül tevékenységgel biztosítsa az oktatást, életben tartsa és átmentse az SZFE 155 éves szellemiségét, és hogy a hallgatók itt folytathassák a közös munkát az oktatókkal, attól függetlenül, hogy ők felmondtak-e vagy sem, illetve hogy a hallgatók az egyetemen kívánnak-e maradni vagy sem” – mondta a hvg.hu-nak Szurdi Panni, az SZFE másodéves hallgatója. Mint hozzátette, a tiltakozás támogatói hónapok óta küldtek jelentős összegeket az e célból létrehozott Várkonyi Zoltán Alapítvány számlájára: ezeket a támogatásokat használták fel az egyesület intézményi kereteinek létrehozására.

Bagossy László, a Színházművészeti Intézet korábbi vezetője a lapnak azt mondta, az a felvételizni vágyó, aki követte az eseményeket, aki tájékozódott az egyetem sorsáról, az pontosan látta, mi történt, és el tudja dönteni, hogy szeretne-e oda bekerülni vagy nem.

A Freeszfe Egyesület hétfő reggeli közleményében jelentette be: Budapesten, a hetedik kerületi Damjanich utca 4. szám alatt találtak helyet, ahol terveik szerint kulturális központot és alkotóműhelyt hoznak létre. A felújított iskolaépület bérleti jogát még korábban nyerte el pályázaton az SZFE oktatói által létrehozott Várkonyi Zoltán Alapítvány.

A közösségi központban a képzésekhez kapcsolódó színházi vizsgaelőadásokat és vizsgafilmvetítéseket, közönségtalálkozókat, szakmai beszélgetéseket tartanak majd, ezen kívül ifjúsági programok széles választékát szeretnék kínálni, szakjaikhoz kapcsolódó workshopokkal, beavatószínházi és tantermi színházi előadásokkal, a legkisebb korosztálynak bábszínházi bemutatókkal. Hosszútávon felnőttképző tanfolyamok meghirdetésével nyitnák meg műhelyeik kapuit a különböző művészeti területeik iránt érdeklődők előtt, melyeket évtizedek óta alkotó és oktató színházi és filmes mestereik vezetnének - sorolták.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Rohamtempóban, tanítási időben kellett véleményezni a tankerületi igazgatói pályázatokat – a PDSZ mellett egy diákmozgalom is tiltakozik

Volt, ahol a tantestületnek és az iskolában dolgozóknak mindössze egy napjuk volt arra, hogy átnézzék a tankerületi igazgatói pályázatokat, véleményt pedig csak egy szűk, előre meghatározott időintervallumban nyilváníthattak. Mivel ez tanítási időre esett, több pedagógusnak lehetősége sem volt részt venni a véleményezésben. Az ADOM Diákmozgalom szerint ilyen körülmények között nem lehetett érdemben véleményt mondani a pályázatokról.

Új munkahely, kevesebb fizetés: sürgős törvénymódosítást és garantált béreket követel a PDSZ

Nehéz helyzetbe került sok pedagógus, aki munkahelyet váltott a nyáron, mert sokan a korábbiakhoz képest kevesebb fizetést kaptak – hívta fel a problémára a figyelmet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ). Ezen kívül azt is kiemelték, hogy a NOKS-és egyéb munkakörben dolgozók fizetésemelése kapcsán még nincsenek konkrét határidők, ezért, ha szükséges lesz, akkor sztrájkolni fognak.