Állami támogatással indul a kínai Fudan Egyetem magyarországi kampusza

A magyar kormány 821 492 000 forint összegben támogatja az első, nem Kínában található Fudan Egyetem kampuszát.

  • Eduline

Több, mint egy év ezelőtt írtunk arról, hogy egyetértési nyilatkozatot írt alá Palkovics László innovációs és technológiai miniszter Hszü Ning-senggel a Fudan Egyetem elnökével Sanghajban és, hogy a magyarországi campus megalapítását a kínai kormány a kétoldalú együttműködések kiemelt projektjeként kezeli.

Az év utolsó közlönyéből derült ki, hogy 800 milliós ingatlant kaphat a Magyarországra jövő kínai egyetem – írja a Menedzsment Fórum a magyar közlönyre hivatkozva.

A közlönyben az áll, hogy a kormány „egyetért a Fudan Egyetem elhelyezéséhez és a Budapest és az agglomeráció fejlesztésével összefüggő állami feladatokról”.

Azt még nem lehet tudni, hogy milyen ingatlant kap majd meg az egyetem, de a pontos összeg értéke alapján lehet, hogy már kiválasztották. Ez a pénz a 2021-es költségvetésből megy majd – írja az oldal.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

A nap kérdése: van állami férőhely a pótfelvételin?

Ha az általános felvételin nem sikerült bekerülnötök egyetlen megjelölt képzésre sem, a pótfelvételi még újabb esélyt jelenthet. De vajon ilyenkor is lehet állami ösztöndíjas helyet találni, vagy már csak önköltséges képzések közül választhattok?

Egy helyen a legnépszerűbb szakokon húzott ponthatárok

A legtöbb jelentkezőt ezúttal is a gazdasági, az orvosi, a társadalomtudományi és a jogi képzések vonzották. A Felvi adatai alapján nappali, államilag finanszírozott képzésre első helyen a legtöbben a gazdálkodási és menedzsment, az általános orvos, a pszichológia, a jogász, valamint a kereskedelem és marketing szakokat jelölték meg.