Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Véget ért az őszi szünet, kezdődik az újabb hajrá a vizsgaidőszak előtt, de meddig tart majd? Összeszedtük, hogy meddig tart a szorgalmi időszak, mikortól indulnak a vizsgák és mikor tartják az utóvizsgahetet az egyetemek.
A 2020/2021-es első félév hamarosan a legnehezebb szakaszába lép az egyetemeken, ugyanis már nincs sok hátra az első vizsgákig és az őszi félév vizsgaidőszakának hivatalos megnyitásáig. Összeszedtük, mikor zárul a szorgalmi időszak, és kezdődik a vizsgaszezon az egyetemeken.
Eötvös Loránd Tudományegyetemen december közepéig tart majd a szorgalmi időszak, az utolsó tanítási nap 2020. december 12. (szombat) lesz. A vizsgidőszak pedig következő hétfőn, december 14-én kezdődik és egészen 2021. január 30-ig tart majd.
A Szegedi Tudományegyetemen is december 12-ig tart a szorgalmik időszak és 14-én kezdődnek a vizsgák. Az egyetemen 2020. december 24. és 2021. január 3. között téli szünet lesz, azonban egészen január 30-ig vizsgázhattok. Ha elsőre nem sikerült, akkor 2021. február 1. és február 6. között az utóvizsgahéten próbálkozhattok újra.
A Pécsi Tudományegyetem legtöbb karán december 14-én kezdődik a vizsgidőszak, bár a Közgazdaságtudományi Karon viszont már december 5-én elkezdődnek a vizsgák, a Műszaki és Informatikai Kar valamint a Művészeti Karon pedig csak december 21-én startol a vizsgaszezon. A Budapesti Corvinus Egyetemen december 12-én ér véget a 14 hetes szorgalmi időszak, a vizsgidőszak ezért december 14-én hétfőn kezdődik és egészen január 30-ig tart majd. A téli szünet 2020. december 24-én kezdődik és 2021. január 3-án ér véget.
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen 2020. december 21-én hétfőn kezdődik a vizsgaidőszak, és 2021. január 26-án ér véget - így 20 munkanapotok lesz minden vizsgát teljesíteni. 2020. december 12-én szombaton és 14–18. azaz hétfőtől-péntekig lesz a pótlási időszak az egyetemen. A Budapesti Gazdasági Egyetemen 2020. december 7. és 12. között lesz a második zárthelyi hét, a vizsgaidőszak pedig 2020. december 14. és 2021. január 23. között lesz, ahogy a Óbudai Egyetemen is.
A Károli Gáspár Református Egyetemen a szorgalmi időszak december 19-ig tart, ezt követően pedig a legtöbb karon 21-én kezdődik a vizsgaszezon, ami egészen február 6-ig tart majd. Az egri Eszterházi Károly Egyetemen december 21. és január 30. között lesz a vizsgaidőszak az összes nappali és levelező tagozatos, valamint távoktatásos nem utolsó féléves hallgatónak.
A Debreceni Egyetemen is 2020. december 14 – 2021. január 29. között lesz a vizsgaidőszak. A Pannon Egyetemen december 18-án pénteken zárul a szorgalmi időszak, és hivatalosan másnap indul a vizsgaidőszak, amit 2020. december 24. (csütörtök) – január 3. (vasárnap) között egy téli szünet szakít meg. Azonban egészen 2021 január 29-ig lesz időtök vizsgázni. A Pázmány Péter Katolikus Egyetemen és a Miskolci Egyetemen 2020. december 14. hétfőtől - 2021. január 30. szombatig tart a rendes vizsgaidőszak, de 2020. december 7-től 11-ig elővizsga időszakot tartanak.
A Dunaújvárosi Egyetemen négyhetes lesz a vizsgaidőszak, az őszi félév december 12-ig tart, ezt december 14. és január 3. között egy téliszünet, majd január 4-től a vizsgaidőszak követi. A Semmelweis Egyetem a legtöbb karon 2020. december 14-én indul a vizsgaidőszak és 2021. január 29-én ér véget.
A Színművészetisek nem tudják, mi lesz a félévükkel
A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) hallgatói a kuratórium pénteki közlemény miatt bizonytalanok.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).