Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Azt már tudjátok, hogy mit jelent az alap-, a mester-, illetve az osztatlan képzés? A PhD körülírása se jelent gondot, de a felsőoktatási szakképzés és a szakirányú továbbképzés fogalma még tisztázásra szorul? Segítünk.
A magyar felsőoktatási rendszer három egymásra épülő képzési ciklusból áll: az alap-, a mester- és a doktori képzésből. Érettségi után ezek közül az első kettőre, illetve felsőoktatási szakképzésre tudtok jelentkezni.
De mi az a felsőoktatási szakképzés?
A felsőoktatási szakképzések olyan kétéves képzések, amelyeket egyetemek és főiskolák indítanak. Az elvégzéséért diplomát nem kaptok, de oklevelet igen. Ezekre a képzésekre ugyanúgy az E-felvételin keresztül tudtok jelentkezni, a szaklistában "F" betűvel jelzik őket.
Nagy előnyük, hogy elvégzésük után több út van: a megszerzett képesítéssel be lehet lépni a munkaerőpiacra, illetve jelentkezni lehet alap- vagy osztatlan képzésekre, ahol többletpontot ér a korábban megszerzett tudásotok. A jeles záróvizsga eredmény alapján ugyanis 32, a jó záróvizsgáért 20, a közepes eredményért pedig 10 többletpontot kaphattok, ha később a szakiránynak megfelelően tanultok tovább. Ezenkívül, ha a felsőoktatási szakképzés után szakiránynak megfelelő képzési terület szakján tanultok tovább, akkor az addig megszerzett kreditjeitek meghatározott arányát is elismerik.
Szintén a felsőoktatási szakképzések mellett szól, hogy ezeken a képzéseken 240 a minimumponthatár - míg alap- és osztatlan szakokon 280 -, vagyis ennyi ponttal (az emelt szintű érettségiért járó többletpontokkal együtt) már akár be is kerülhettek a kiválasztott szakokra. A konkrét szakok ponthatárai persze ezt a számot meghaladhatják, az intézmények által megadott kapacitásszám és a jelentkezők számának függvényében. Mindemellett az alapképzésre és osztatlan mesterképzésre való jelentkezéssel ellentétben a felsőoktatási szakképzésekhez nem követelmény az sem, hogy legalább egy tárgyból emelt szinten érettségizzetek - bár többletpontot ugyanúgy kaphattok érte.
Miben más a szakirányú továbbképzés?
A diploma megszerzése után a továbbképzés formája lehet a szakirányú továbbképzés. Ez a megszerzett alap- és mesterfokozatra (illetve a korábbi rendszer szerinti főiskolai vagy egyetemi szintű végzettségre) épülő oklevelet adó képzési forma. A szakirányú továbbképzéseken lehetőségetek van a korábban szerzett ismereteitek meghatározott irányú elmélyítésére.
A 2-4 félév időtartamú szakképzések munka mellett elvégezhetők - sőt, a munkahely a képzés folyamatos gyakorlati hátterét is jelentheti. Tananyagaik elméleti és gyakorlati blokkokból állnak. A gyakorlati képzés gyakorlóhelyeken eltöltött, meghatározott tanulmányi időt jelenthet, ami konzultációkkal, gyakorlatvezetői segítséggel végzett ellenőrzött tanulmányokat takar.
Mikor indul a keresztféléves felvételi, és meddig adhatjátok majd le a jelentkezéseteket?
Lecsúsztatok a 2020-as általános felvételiről, ezért nem tudtátok szeptemberben elkezdeni az egyetemet vagy főiskolát? Már nem kell sokáig várnotok, hogy újra megpróbálkozhassatok a felvételivel. Mutatjuk, mikor indul a keresztféléves eljárás.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).