Három tipp a gyakornoksághoz: így érdemes nekiállni

Kötelező a szakmai gyakorlat az egyetemen? Mielőtt belekezdenétek érdemes jól átgondolni és megtervezni, hogyan zsebelhetitek be a gyakorlatért járó krediteket úgy, hogy később is hasznát vehessétek a tudásnak. Három tipp a választáshoz.

  • Eduline

Hol keressünk?

Először érdemes az egyetemen és környékén körbenézni, lehet, hogy a hírlevélben vagy a faliújságon találtok egy-két gyakornoki pozíciót. Ha van lehetőségetek, érdemes az oktatókkal is beszélni, hiszen is lehet, hogy egy tanári ajánlással olyan helyre is bekerülhettek, amire nem is gondoltatok volna.

Ha az egyetemen nem találtok, akkor érdemes az állásportálokon és az állásbörzéken is körbenézni. Hiszen a nagyobb cégek és vállalatok a gyakornoki programjukról is tájékoztatnak a standjuknál egy-egy ilyen eseményen.

Mérlegeljünk!

Tény, hogy manapság a pályakezdők rövid időtávban gondolkodnak, szeretnének néhány hónap alatt karriert építeni, vagy letudni a kötelező köröket. Elsősorban izgalmas feladatokat keresnek, ezért a munkáltatóknak sokszor komoly kihívást jelent fenntartani a motivációjukat. Ezért kell mérlegelni, mielőtt belefogtok.

Nem biztos, hogy jó választás például egyszerre több gyakornoki pozíciót vállalni. Ha hosszútávra gondolkoztok, akkor könnyebben átláthatjátok a betanulási folyamatokat.

Legyen értelme, a kredit csak az egyetemen számít

A releváns szakmai tapasztalattal rendelkező pályakezdők később sokkal jobb esélyekkel indulnak a munkaerőpiacon, mint azok, akik csak a párhetes kötelező gyakorlatot végezték el. A hosszabb szakmai gyakorlat jól mutat az önéletrajzban, ráadásul így pályakezdőként is lehet jelentkezni azokra az állásokra, amelyeknél feltétel a „legalább egy-két éves szakmai tapasztalat”.

5+1 jó tanács pályakezdőknek, hogy könnyebb legyen az első munkahelyen

Most fogtok belépni a munka világába? Még sosem dolgoztatok korábban huzamosabb ideig ugyanazon a helyen? Összeszedtünk néhány jó tanácsot, amelyek pályakezdőként a hasznotokra válhatnak.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Müller Anna: „Kellene egy rendelet arról, hogy délután két óra után ne lehessen tanítás”

Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.

Lannert Judit: év végére elkészítik a magyar oktatás stratégiáját

Az oktatási miniszter szerint a gyerekek olyan digitális környezetben nőnek fel, de ez lehetőség és veszély is egyben, ezért az oktatási stratégia része lesz a mesterségesintelligencia-stratégia is. „A közösségi média használata kiszoríthatja az elmélyült olvasást, a személyes beszélgetéseket és a pihenést. A mesterséges intelligencia átgondolatlan alkalmazása pedig csökkentheti az önálló gondolkodás és gyakorlás lehetőségét, ha a tanuló rendszeresen a gépre bízza a feladat megoldását” – emelte ki a Lannert, majd hozzátette, hogy a stratégia része lesz ezért Magyarország oktatási és képzési mesterségesintelligencia-stratégiája is, aminek hamarosan megkezdik társadalmasítását.

@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.