Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
2019-ben még nőtt az egyetemek nappali képzéseire jelentkezőnek és felvetteknek a száma, ezzel szemben az idei jelentkezőszám nagy mértékben csökkent, 2001 óta nem voltak olyan kevesen a felvételizők, mint 2020-ban. Tavaly természettudományi képzéseken volt a legmagasabb az első helyre jelentkezettekből felvettek aránya - mutatjuk az összesített statisztikákat.
Korábban már beszámoltunk róla, hogy a 2020-as felsőoktatási felvételin sokkal kevesebben jelentkeztek a meghirdetett szakokra, mint az elmúlt években. Az idei jelentkezőszám az elmúlt 19 év negatív rekordja a felvételin. Arról, hogy az idei felvételin melyik volt a tíz legnépszerűbb egyetem itt, arról pedig, hogy hányan jelentkeztek a különböző képzési területekre itt írtunk részletesebben.
A Központi Statisztikai Hivatal elkészítette a most zárult tanévről szóló jelentését. Ebből kiderül, hogy 3700-zal többen jelentkeztek felsőfokú alap- és mesterképzés nappali képzéseire 2019-ben - előbbin 6,2 százalékkal utóbbin 1,8 százalékkal többen akartak továbbtanulni, mint 2018-ban.
A felvettek létszámánál is növekedés volt: 3500-zal többen kezdhették meg a tanulmányaikat valamelyik felsőoktatási intézményben 2019 szeptemberében. Alapképzéseken (1,3 százalék), osztatlan képzéseken (1,6 százalék), szakirányú továbbképzéseken és a doktori képzéseken növekedett a hallgatók száma - utóbbin 28 százalékos a növekedés, így a doktoranduszok már a felsőoktatásban tanulók 4 százalékát teszik ki. Ezzel szemben a mesterképzésben résztvevők és a felsőoktatási szakképzésben tanulók aránya csökkent az előző évhez képest - előbbi 3,6 százalékkal, utóbbi pedig 1,6 százalékkal.
A következő táblázatban megnézhetitek a nappali felsőfokú alapképzésre, osztatlan és mesterképzésre jelentkezettek és felvettek százalékát. A táblázat a pót- és keresztféléves felvételi eljárás során jelentkezettek és felvettek számát, illetve a 2018-as összesített adatokat is tartalmazza.

Képzések szerinti eloszlás
A legtöbben gazdaságtudományi képzésekre - a jelentkezők 20 százaléka - jelentkeztek. 15 százalék műszaki területre, 10 százalék informatikai képzésekre, 9,8 százalék pedig bölcsészettudományi területekre pályázott.
Az előző évekhez hasonlóan még mindig a természettudományi képzéseken a legmagasabb az első helyre jelentkezettekből felvettek aránya: 86 százalék. Ezt követi a művészetközvetítés 83 százalékkal, majd közel azonos arányban a jogi és társadalomtudományi területek 81-81 százalékkal. Művészeti szakokra azonban egyre nehezebb bekerülni, az idei tanévben 33-ról 30 százalékra csökkent a felvettek száma.
Még mindig a műszaki, gazdasági, egészségügyi, szociális és társadalomtudományi képzések a legnépszerűbbek - a felsőfokú alap-, mester- és osztatlan képzésben résztvevők több mint fele ezen szakok valamelyikén tanult tovább. A teljesen vagy részben államilag támogatott hallgatók aránya 64 százalék volt az idei tanévben, ami megegyezik az egy évvel korábbi adatokkal.
Ha kíváncsiak vagytok, hogy tavaly hány diákot vettek fel a legnépszerűbb egyetemekre, itt megnézhetitek a számokat. De nemrég arról is írtunk, hogy a 2019-es felvételin melyik szakokon voltak a legmagasabb ponthatárok. Illetve itt olvashattok arról, hogy milyen ponthatárokra számíthattok az idei felvételin a legnépszerűbb szakokon.
Felvételizők, figyelem! Ezekre mindenképp figyelnetek kell a következő hetekben
Még bő két hét van hátra az idei felvételi ügyintézési időszakából, ha ti is a felsőoktatásban kezditek a szeptembert, akkor van pár dolog, amire figyelnetek kell ebben a pár napban. Összeszedtük a legfontosabb dolgokat.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).