Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Mennyi időt tölthettek el állami ösztöndíjas képzésen, és mi történik csúszás esetén? Összegyűjtöttük a legfontosabb információkat az állami ösztöndíjas félévekkel kapcsolatban.
Hány félévig tanulhattok ingyen?
Egy hallgató felsőoktatási szakképzésen, alap- vagy osztatlan képzésen és mesterképzésen összesen tizenkét féléven, vagyis összesen hat éven át tanulhat állami ösztöndíjasként. Kivétel eza lól, ha olyan szakon tanultok, aminek ennél hosszabb a képzési ideje - ebben az esetben két plusz szemeszterrel, de maximum tizennégy félévvel gazdálkodhattok.
Mennyivel lehet meghaladni a képzési időt? Mi a helyzet, ha ebből is kicsúsztok?
Egy adott szakon a képzési időn túl még két félévig tanulhattok ingyen - ezután önköltségesként folytathatjátok a tanulmányaitokat.
Egy másik fontos szabály, hogy állami ösztöndíjasként a képzési idő másfélszerese alatt kell, hogy megszerezzétek a diplomát, vagyis például egy három éves (hat féléves képzés) esetén másfél évet "csúszhattok". Ha nem sikerült teljesítenetek ezt a feltételt, vissza kell majd fizetnetek a képzési költségetek felét. Jó hír, hogy 2020. január 1-jétől változnak az állami ösztöndíjas képzésre vonatkozó szabályok, így fizetni is csak akkor kell, ha két éven belül nem kezdenétek el dolgozni - a változásról, és az ezzel járó szabályokról bővebben itt olvashattok.
Állami ösztöndíjas képzés: ezekben az esetekben mentesültök a kötelezettségek alól
Kikre nem vonatkoznak az állami ösztöndíjas képzés feltételei? Itt vannak a szabályok.
A passzív félévek is beleszámítanak?
A passzív félévek nem számítanak bele sem az állami ösztöndíjas félévek számába, sem a diplomaszerzés határidejébe, így ezzel a félévvel, félévekkel nem kell számolnotok az állami ösztöndíjas keretben. Vannak azonban más szabályok, amelyek vonatkoznak a passziváltatásra, ezekről itt olvashattok.
Kezdhettek-e újabb képzést állami ösztöndíjas formában?
Igen, ha már ingyen elvégeztetek egy alapképzést, elkezdhettek egy másikat is állami ösztöndíjas formában, feltéve persze, ha még vannak támogatott féléveitek.
Mi történik, ha egyszerre két szakon is tanultok?
Azok, akik párhuzamosan két képzést is végeznek, egy valamire nagyon figyelniük kell. Az állami ösztöndíjas félévek ilyenkor duplán fogynak, vagyis a két szakot külön-külön kell számolni, ha egyszerre végzitek, akkor is.
Az állami ösztöndíjas helyért azonban nem csak a felvételin, valamint ezekkel a szabályokkal együtt kell megküzdenetek, képzésen belül több feltételnek is meg kell felelnetek - ezekről itt olvashattok bővebben.
Idén is több ezren bukták az állami ösztöndíjas helyüket a kormány szigorítása miatt
Korábban elegendő volt, ha az egyetemi kurzusokért járó kreditekből elértek egy meghatározott számot vagy jó tanulmányi átlaggal zárták a szemesztert, ma már mindkét feltételt egyszerre kell teljesíteni.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Távozik a Mathias Corvinus Collegium éléről Szalai Zoltán főigazgató. A HVG birtokába került búcsúlevél szerint nem saját elhatározásából hagyja el az intézményt, munkája az új vezetés döntése alapján szűnt meg.
Az egyeztetésen szóba került a pedagógusok értékelési rendszere, az SNI-s gyerekek ügye és az új NAT is. A Civil Közoktatási Platform szeptember 22-én első alkalommal egyeztetett Kókayné Lányi Marietta közoktatásért felelős államtitkárral, a találkozó részleteiről a szervezet a Facebookon számolt be.
A hallgatók stresszforrásaira, anyagi helyzetére, mentális jóllétére és munkavállalására is rákérdeznek abban a kérdőívben, amely az új felsőoktatási stratégia kialakítását szolgálja. Arra is kíváncsiak, mennyire készíti fel az egyetem a diákokat a munkaerőpiacra.
A Pedagógusok Szakszervezete alapvetően támogatja a továbbképzési rendszer átalakítását, de több ponton is változtatna a kormány társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetén. Többek között a belső képzésekért járó krediteket és a helyettesítések elszámolását is módosítanák.
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu
Újabb mélypontra esett a születésszám Magyarországon, az aktuális termékenységi viszonyok fennmaradása mellett 1,29 gyerek jutna egy nőre. A KSH adataira Magyar Péter is reagált.
Bocsánatot kért Lannert Judit azoktól, akiket megbántott egy évekkel ezelőtti, még oktatáskutatóként tett megszólalásában használt focis hasonlatával. Lannert szerint a most terjedő, kiragadott részlet egyáltalán nem adja vissza eredeti mondandóját, ugyanakkor elismerte, hogy a hasonlat nem volt szerencsés.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Jelenleg 853 iskolaőr teljesít szolgálatot az oktatási intézményekben, és további 284 iskola szeretne csatlakozni a programhoz.