Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Kikre nem vonatkoznak az állami ösztöndíjas képzés feltételei? Itt vannak a szabályok.
Ha állami ösztöndíjas képzésre nyertetek felvételt, két kötelezettséget kellett vállalnotok.
Egyrészt azt, hogy maximum a képzési idő másfélszerese alatt megszerzitek az oklevelet. Ha ezt nem teljesítitek - a 2020 januárjától hatályos szabályok értelmében - hazai munkaviszonyt kell fenntartanotok felhasznált állami félévenként 150 nap időtartamban, az adott képzés megszűnésének napjától számítva az ösztöndíjjal folytatott tanulmányi idővel megegyező időtartamot követő két éven belül. A másik kötelezettség, hogy az állami ösztöndíjjal folytatott tanulmányokkal megegyező időtartamot kell "ledolgoznotok" az oklevél megszerzését követő húsz éven belül, különben vissza kell fizetnetek az ösztöndíj összegét.
A képzési idő másfélszerese alatti diplomaszerzés, illetve - ha ez nem sikerül - a csúszás miatti munkaviszony-fenntartási kötelezettség alól mentesülnek azok, akik három gyermeket szülnek. Emellett kérelemre teljesítettnek tekintik a az oklevélszerzési kötelezettséget, ha a hallgató a diplomát tartós betegség, baleset, szülés vagy más váratlan ok miatt, önhibáján kívül nem képes megszerezni.
A munkaviszony-fenntartási, illetve visszafizetési kötelezettségek egészét vagy egy részét - kérelemre - teljesítettnek tekintik, ha a hallgató azokat megváltozott munkaképességére tekintettel, tartós betegsége, balesete, szülés, kettő vagy több gyermek nevelésére tekintettel vagy más váratlan ok miatt, önhibáján kívül nem képes teljesíteni.
Akkor is fizetni kell, ha az első szemeszter után hagyjátok ott az egyetemet?
Teljesíteni kell a hallgatói szerződésben vállaltakat, ha az első félév végén gondoljátok meg magatokat? Olvasói kérdésre válaszolunk.
| Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre |
Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre. |
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Távozik a Mathias Corvinus Collegium éléről Szalai Zoltán főigazgató. A HVG birtokába került búcsúlevél szerint nem saját elhatározásából hagyja el az intézményt, munkája az új vezetés döntése alapján szűnt meg.
Az egyeztetésen szóba került a pedagógusok értékelési rendszere, az SNI-s gyerekek ügye és az új NAT is. A Civil Közoktatási Platform szeptember 22-én első alkalommal egyeztetett Kókayné Lányi Marietta közoktatásért felelős államtitkárral, a találkozó részleteiről a szervezet a Facebookon számolt be.
A hallgatók stresszforrásaira, anyagi helyzetére, mentális jóllétére és munkavállalására is rákérdeznek abban a kérdőívben, amely az új felsőoktatási stratégia kialakítását szolgálja. Arra is kíváncsiak, mennyire készíti fel az egyetem a diákokat a munkaerőpiacra.
A Pedagógusok Szakszervezete alapvetően támogatja a továbbképzési rendszer átalakítását, de több ponton is változtatna a kormány társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetén. Többek között a belső képzésekért járó krediteket és a helyettesítések elszámolását is módosítanák.
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu
Újabb mélypontra esett a születésszám Magyarországon, az aktuális termékenységi viszonyok fennmaradása mellett 1,29 gyerek jutna egy nőre. A KSH adataira Magyar Péter is reagált.
Bocsánatot kért Lannert Judit azoktól, akiket megbántott egy évekkel ezelőtti, még oktatáskutatóként tett megszólalásában használt focis hasonlatával. Lannert szerint a most terjedő, kiragadott részlet egyáltalán nem adja vissza eredeti mondandóját, ugyanakkor elismerte, hogy a hasonlat nem volt szerencsés.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Jelenleg 853 iskolaőr teljesít szolgálatot az oktatási intézményekben, és további 284 iskola szeretne csatlakozni a programhoz.